Öt új bemutató szerepel a Gyulai Várszínház 56. évadában
Budapest, 2019. május 8., szerda (MTI) - Öt új bemutató szerepel a Gyulai Várszínház 56. évadában, amely június 26. és augusztus 13. között hét héten keresztül szinte minden nap művészeti programokkal várja a közönséget - mondta el Elek Tibor, a Gyulai Várszínház Nonprofit Kft. ügyvezetője szerdán Budapesten.
Hozzátette: az öt új bemutató között szerepel a Psyché; a
Vízkereszt, de amúgy mindegy; a Vidám Shakespeare; Darvasi László
Karády zárkája című zenés monodrámája; valamint Az öreg halász és a
tenger is Árkosi Árpád rendezésében.
Az összművészeti programkínálat részeként június 25-én és 26-án
Weöres Sándor Napok és irodalmi konferencia, július 8. és 14. között
Nemzetközi Shakespeare Fesztivál, valamint augusztus 1. és 7. között
Erdély Hét is lesz, amelyen minden nap más erdélyi magyar színház
mutatkozik be - hangsúlyozta Elek Tibor a sajtótájékoztatón.
Kiemelte: a látványos történelmi drámák és kortárs prózai
színház mellett opera, musical, táncjáték, bábszínház, dzsessz,
blues, irodalmi, népzenei és komolyzenei produkciók is színesítik a
Gyulai Várszínház nyári műsorát.
A 15. alkalommal megrendezett Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon
idén csak komédiák szerepelnek; a magyar mellett francia, orosz,
iráni, grúz és olasz színházak előadásait is láthatja a közönség -
mondta el Elek Tibor.
Hozzátette: a Shakespeare-fesztiválon mutatja be a Sztalker
Csoport és a Várszínház közösen a Vízkereszt, de amúgy mindegy című
darabot ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A híres komédiát
Vecsei H. Miklós fordította újra.
A zenés programok között Miklósa Erika a Modern Art Orchestrával
áll színpadra, látható lesz a Tószínpadon a Somnakaj című gypsy
musical, fellép a Dresch Quartett, a Kerekes Band, Ferenczy György
és az első pesti rackák, valamint Rákász Gergely Bach és Vivaldi
műveiből ad orgonahangversenyt a gyulai református templomban.
A Gyulai Várszínház 56. nyári évadát Schnöller Szabina
operaénekes opera- és operettgálája zárja, amelyen a francia
romantika világa, Puccini és Verdi Itáliája, valamint Lehár Ferenc
és Kálmán Imre magyar virtusa elevenedik meg, Nyári Gyula
zongoraművész és Foskolos Péter hegedűművész közreműködésével -
mondta el Elek Tibor.