OTP Bank: Kelet-Közép-Európa és Magyarország legjobb bankjává választotta a bankot a Euromoney
Budapest, 2018. július 13., péntek (MTI) - A kelet-közép-európai régió és Magyarország legjobb bankjává választotta az OTP Bankot 2018-ban a Euromoney, a világ pénzügyi piacaival foglalkozó iránymutató gazdasági magazin - tájékoztatta a bank pénteken az MTI-t.
A közlemény szerint a Euromoney Kiválósági Díjat (Euromoney
Awards for Excellence) minden évben azok a bankok kapják az egyes
országokban és régiókban, amelyeket méretük, tevékenységi körük,
nyereségességük, növekedésük és a versenytársakkal összehasonlított
teljesítményük alapján a leginkább méltónak tartanak rá. A döntés
során figyelembe veszik a piaci viszonyokhoz és az ügyfelek
igényeihez való igazodást is. A versenyben több mint száz ország
több száz bankja vett részt.
A tájékoztatás szerint az OTP Csoport 284,1 milliárd forint
korrigált adózott eredményt ért el 2017-ben, ez 41 százalékkal
haladta meg az előző évit. A rekord nyereség részben a magyarországi
eredménynek volt köszönhető, ahol a kiválóan alakuló gazdasági
környezet, a csökkenő társasági- és bankadó kulcs, valamint a
kétszámjegyű hitelnövekedés is segített kompenzálni az alacsony
kamatkörnyezet marzsokra gyakorolt negatív hatását. A bolgár, orosz,
horvát és ukrán leánybankok hozzájárulása is jelentős volt az
eredményhez - közölte az OTP.
A Euromoney szerint az OTP Csoport stabil tőkeellátottsága és
kedvező teljesítménymutatói egyedülálló előnyt biztosítottak a
kelet-közép-európai bankszektor elmúlt években zajló átrendeződési
folyamatában, mivel lehetővé tették, hogy a bank ambiciózus
akvizíciós stratégiát hajtson végre a térségben. Bár a különböző
bankok integrációja komoly kihívásokkal jár, az OTP jelentős
szakértelmet szerzett ezen a területen - írják a közleményben.
Az OTP Bank eredetileg a lakossági szolgáltatásokra fókuszált,
de a cél, hogy minden piacon meghatározó univerzális banki
szereplővé váljon. A digitalizáció is kulcsfontosságú része az OTP
megújult üzleti modelljének, a csoport 2015-ben indította el
digitális transzformációs programját. A bank az utóbbi három évben
jelentős technológiai fejlesztéseket hajtott végre - ismertették a
tájékoztatóban.
"A Euromoney szerint az OTP Csoport erős fundamentumokat és
elismerésre méltó fejlődési utat tudhat maga mögött az elmúlt évben.
Kiválóan végrehajtott terjeszkedési stratégiájának köszönhetően
Közép-Európa egyik legnagyobb bankjává vált, ezért méltó a
Kelet-Közép-Európa Legjobb Bankja díjra" - áll az OTP közleményében.