Phjongcshang 2018 - Moszkva igazságtalannak tartja a CAS ítéletét

    Moszkva, 2018. február 9., péntek (MTI) - Igazságtalan a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítélete, mert az csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) érveit fogadta el, amikor elutasította 47 orosz sportoló és edző fellebbezését, amelyet a phjongcshangi téli olimpiai részvételtől való eltiltás ügyében adtak be - jelentette ki Pavel Kolobkov orosz sportminiszter pénteken a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.
hirdetés
    Kolobkov szerint noha a CAS még nem tette közzé döntésének indoklását, "már most világos", hogy a bíróság elfogadta a NOB érvelését, amely szerint a bizottság tökéletesen szabadon dönthet arról, hogy meghívjon-e sportolókat az olimpiára vagy sem.

    "A sportolók és mi is valamennyien úgy gondoljuk, hogy a döntés igazságtalan, mert a sportolókat konkrét ok nélkül nem engedik versenyezni Phjongcshangban. (A sportolók) jelenleg az ügyvédjeikkel konzultálnak, hogy milyen további jogi lépéseket tegyenek" - mondta a tárcavezető.

    Vitalij Mutko sportért felelős miniszterelnök-helyettes, ugyancsak a TASZSZ-nak nyilatkozva kijelentette, hogy a CAS, tekintettel a NOB meghívási eljárására, nem is dönthetett volna másképp.

    "A meghívás formuláját nagyon nehéz megtámadni, függetlenül attól, hogy volt-e szabálysértés. Az eljárás nem átlátható és a szurkolók véleménye szerint nem növeli a szervezet tekintélyét" - fogalmazott Mutko.

    "A meghívás vagy nem meghívás eljárása a kereskedelmi magánklub-versenyekére hasonlít. De végül is itt az olimpiai játékokról van szó" - tette hozzá.

    A helyettes kormányfő szerint az elutasítás csökkenti a konkurenciaharcot és a téli játékok iránti érdeklődést. Hangsúlyozta, hogy vezéregyéniségek nélkül a fiatal orosz sportolók számára nehéz lesz versenyezni. Úgy vélekedett, hogy a rendezőknek meg kell akadályozniuk a sportolók további rágalmazását és biztosítaniuk kell az egyenlő elbánást mindenki számára.

    Mihail Gyegtyarjov, az orosz parlament sportbizottságának elnöke az Interfax hírügynökségnek kijelentette, hogy az olimpia után Oroszország követelni fogja Thomas Bach NOB-elnök távozását.

    A CAS kihelyezett testülete Phjongcshangban pénteken 32 olyan orosz sportoló fellebbezése ügyében hozott elutasító ítéletet, akiket a NOB nem hívott meg az olimpiára. További 13 olyan orosz sportoló és edző fellebbezését is elvetette, akiket a CAS korábban felmentett a NOB örökös eltiltása alól és ezért ismét kísérletet tettek az olimpián való indulásra. A phjongcshangi játékokon így 168, semleges zászló alatt induló orosz versenyző vehet részt.

    Az orosz sportminiszter pénteken Moszkvában azt is közölte, hogy 920 sportoló fog részt venni azokon az alternatív játékokon, amelyet azon versenyzők számára fognak megrendezni, akik nem indulhattak Phjongcshangban. Az olimpiai sportágakban - bobban, sífutásban, sílövészetben, rövidpályás gyorskorcsolyában és gyorskorcsolyában - meghirdetett versenyeket február és április között Szocsiban, Kolomnában, Sziktivkárban, Hanti-Manszijszkban és Szentpéterváron fogják megtartani.