Phjongcshang 2018 - Szőcs Emőke: hiányzik a fegyverem
Phjongcshang, 2018. február 7., szerda (MTI) - Szőcs Emőke ugyan Phjongcshangban másodszor szerepelhet téli olimpián, de van benne hiányérzet, hogy Szocsival ellentétben nem sílövészetban, hanem sífutásban áll majd rajthoz.
"Hiányzik a fegyverem" - jelentette ki az MTI-nek szerdai edzése
előtt a csíkszeredai születésű sportoló. "Jobban kedvelem a
biatlont, mert a lövészet miatt összetettebb és izgalmasabb
számomra".
A 32 éves síző szerint sílövészetben egyre nehezebb kvótához
jutni kis nemzetből. Erre példaként hozta fel, hogy bár a bolgár
riválisait többször megelőzte a versenyeken, de négyen együtt több
pontot gyűjtöttek nála, mert ő egyedül volt, ezáltal ők jutottak
kvótákhoz. Magyarország 38 év után először nem szerzett indulási
jogot biatlonban. Hozzátette, hogy a dél-koreai játékok után marad a
sílövészetnél.
Mint biatlonos, hozzá a szabadstílus áll közelebb, ezért nem
indul egyéni sprintben, mivel az a szám ezúttal klasszikus stílusú
lesz Phjongcshangban. A szabadstílusú 10 kilométeren érdekelt Szőcs
Emőke az ötkarikás elvárásait illetően úgy fogalmazott, nem
helyezésben és időben gondolkodik, elsősorban az a célja, hogy a
hasonló körülmények között készülő kis nemzetek képviselőit
megelőzze.
"A sífutás és a sílövészet is bizonyos részben technikai sport.
Tíz kilométeren akár két percet is jelenthet az a különbség, hogy ki
milyen lécet és vaxot használ" - árulta el Szőcs, aki
összehasonlításként megemlítette, hogy bár Szocsiban csak egy, most
már kétbőröndnyi vax áll a rendelkezésükre, de a norvégok például
több konténernyi felszereléssel érkeztek. "Ha zavarnának a
különbségek, akkor itt sem lennék. Vannak dolgok, amelyek szerintem
feleslegesek és nekem nem lenne rájuk szükségem, de a megfelelő léc
és vax rendkívül fontos. Ha a léc nem csúszik megfelelően, akkor
sokkal több energiát használ el a versenyző, azaz hamarabb fárad el."
Szőcs 12 pár léccel érkezett Phjongcshangba, ahol a rendkívül
alacsony, helyenként mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérséklet miatt
a hideg hóra való lécet használja, de mint mondta, eddig nem vált be
teljesen, így a másik ilyen típusút is kipróbálja majd. Megjegyezte,
kiváló minőségű a pálya és mivel folyamatosan nagyon hideg van, így
nem kell mindig alkalmazkodni a változó hóhoz, ez megkönnyíti a
helyzetüket.
"Olyan hideg van, hogy a kutya eltörik a kanyarban" - idézett
egy csíkszeredai mondást az ott született Szőcs Emőke, de
hozzátette, ő szereti a dermesztő hideget. Az olimpiai falut jobbnak
tartja, mint ami Szocsiban volt, mivel ezúttal a sílövők és sífutók
is a többi sízővel együtt laknak.
A második olimpiájára készülő Szőcs Emőke jövő csütörtökön
szerepel majd Phjongcshangban.
(FOTÓ)