PM: már vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások építésére, illetve
    Budapest, 2019. szeptember 27., péntek (MTI) - Már vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások építésére, illetve felújítására a Gazdaságvédelmi Akcióterv újabb részeként - mondta Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatásért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
hirdetés
    Hozzátette: a kérelmek 2019. október 10-től 2020. május 15-ig nyújthatók be a megyei kormányhivataloknál. Elmondta: a kérelmeket első körben a megyei kormányhivatalok bírálják el, majd Varga Mihály pénzügyminiszter hagyja jóvá a sikeres pályázatokat. Tudatta: az 5 milliárd forintból megvalósuló program révén építés esetén 3 millió 730 ezer forint, felújítás esetén pedig 2 millió 600 ezer forint támogatás jut egy főre. Az új, illetve felújított munkásszállások meghatározott fenntartási ideje 10 év - fűzte hozzá. Eddig csak önkormányzatok, vagy önkormányzatok többségi tulajdonú társaságai vehettek igénybe a munkásszállások építésére támogatást, de az utóbbi időben több magántulajdonú gazdasági társaság jelezte, hogy élne a pályázati lehetőséggel - mondta Marczinkó Zoltán István. Hozzátette: a munkaerő mobilitását eddig is támogatta a kormányzat. Évek óta működik például a lakhatási támogatás, amely akkor igényelhető, ha valaki az ország egyik feléből a másikba akar költözni és az állandó lakhelye bizonyos távolságon túl van, de közvetlen támogatást lehet nyújtani például a munkába járáshoz is. A munkaerő-mobilitás elősegítésének újabb eleme a munkásszállót támogatással építők körének bővítése.