Putyin: Moszkva és Kijev viszonya nem a Krím elcsatolása miatt romlott meg
Moszkva, 2020. július 12. vasárnap (MTI) - Oroszország és Ukrajna viszonya nem a Krím orosz elcsatolása, hanem a Kijevben 2014-ben végrehajtott "államcsíny" miatt romlott meg - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 tévécsatornán vasárnaponként jelentkező Moszkva, Kreml, Putyin magazinműsorban.
"Az, hogy megromlottak kapcsolataink Ukrajnával, elvileg nincs
összefüggésben a Krímmel" - nyilatkozott Putyin, aki kifejezte
meggyőződését, hogy két ország közötti feszültség előbb-utóbb
megszűnik.
"Először államcsíny, hatalomátvétel történt (2014-ben Kijevben),
és attól a pillanattól kezdve nézeteink és útjaink Ukrajna
vezetésével homlokegyenest ellentétessé váltak, és elváltunk. És
csak ezt követően lett ismét a Krím Oroszország része, nem pedig
fordítva" - tette hozzá.
Az 1954 óta Ukrajnához tartozó Krímet a 2014-ben az orosz
hadsereg biztosítása mellett megtartott helyi népszavazás
eredményére hivatkozva csatolták Oroszországhoz. Az ENSZ-tagállamok
túlnyomó többsége nem ismeri el ennek a lépésnek a legitimitását.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ugyanebben a műsorban azt
mondta, hogy Kijev a minszki megállapodások elutasításával
megfosztaná tárgyalási alapjától a délkelet-ukrajnai rendezési
folyamatot. Ez szerinte se Berlinnek, se Párizsnak, se Moszkvának -
a normalizálásról egyeztető "normadiai négyek" másik három tagjának
- nem fog tetszeni.
Úgy vélekedett, hogy dokumentum formájában újabb alapot
létrehozni a tárgyalások számára rendkívül nehéz lenne. Kifejezte
reményét, hogy a minszki megállapodások ukrán felmondása esetén
sikerül majd elkerülni a konfliktus felforrósodását.
"Egy alternatív dokumentum kidolgozásához nélkülözhetetlen lesz
a párbeszéd a függetlenségüket önhatalmúlag kikiáltó
köztársaságokkal. Kijev ezt a párbeszédet következetesen
visszautasítja. Ezzel a kör bezárul" - mondta a szóvivő.
Emlékeztetett arra, hogy Putyin korábban csalódottságának adott
hangot a délkelet-ukrajnai rendezés dinamikájával kapcsolatban, mert
Kijev sem a minszki megállapodásokat, sem pedig a "normadiai négyek"
tavaly decemberi csúcstalálkozóján elfogadott döntéseket nem
teljesítette, és - mint fogalmazott - "lényegében semmilyen haladás
sincsen".
Az azt feszegető kérdésre, hogy vajon Volodimir Zelenszkij ukrán
elnök elvesztette-e kezdeti hitelét Putyinnál, Peszkov azt mondta:
ebben az esetben "nem egy hitel- és pénzügyi rendszerről, hanem a
Délkelet-Ukrajnában élő milliók sorsáról van szó". Emlékeztetett,
hogy Zelenszkij a választási kampány során a Donyec-medence
problémájának megoldását ígérte, ami Peszkov szerint csakis a
minszki megállapodásokban vállalt ukrán kötelezettségek
teljesítésével érhető el, ezen a téren pedig "semmilyen lépés" sem
történ Kijev részéről.
A szóvivő elismerte, hogy Putyint kellemetlenül érintette,
amikor Zelenszkij lengyelországi látogatása során a Szovjetuniót a
náci Németországgal egy kalap alá vette a második világháború
kirobbantásának kérdésében.