Putyin párbeszédre buzdította Madurót az ellenzékkel

    Moszkva, 2019. szeptember 25., szerda (MTI) - Oroszország támogatja Venezuela összes legitim hatalmi szervét, és síkraszáll az államfő az ellenzék közötti párbeszéd mellett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor szerdán Moszkvában fogadta venezuelai hivatali partnerét, Nicolás Madurót.
hirdetés
    "A párbeszéd bárminemű megtagadását irracionálisnak, az ország számára károsnak és a lakosság jóléte számára kizárólag fenyegetést jelentő kockázatnak látjuk" - mondta Putyin. Maduro azt hangoztatta, hogy Moszkva és Caracas "bebizonyította: képes együttműködni és bármilyen akadályt közösen leküzdeni". Putyin "humanitárius együttműködésnek" nevezte az amerikai szankciók által sújtott Venezuelába irányuló orosz agrárkivitelt, amely, mint mondta, "egyenes összefüggésben áll a lakosság jólétével és közvetlen élelmiszer-szükségletével". Az orosz elnök szerint Moszkva rövidesen 1,5 millió adag influenza-vakcinát küld Caracasnak, és kész akár 5 millió dózis folyamatos szállítására is. Kijelentette, hogy az elmúlt hónap során a kétoldalú áruforgalom 10 százalékkal nőtt, a Venezuelában eszközölt orosz beruházások értéke pedig eléri a négymilliárd dollárt. Közölte, hogy Oroszország tartja magát a Venezuelába exportált orosz haditechnika karbantartásáról kötött megállapodáshoz. Az Interfax 2017 végi adatokra hivatkozva az írta, hogy Venezuela az orosz fegyverzetek és haditechnika legjelentősebb felhasználója a latin-amerikai régióban, a hadiipari együttműködés keretében aláírt megállapodások értéke mintegy a 11 milliárd dollár. Az orosz hírügynökség szerdai jelentése szerint egyébként újabb orosz katonai szakértők érkeztek a dél-amerikai országba. Maduro hétfőn jelentette be moszkvai látogatását, röviddel azt követően, hogy az Amerikai Államok Szervezete határozatban minősítette "illegitim rezsimnek" a rendszerét. Január végén Juan Guaido, a parlament elnöke ügyvezető államfővé nyilvánította magát, amit az Egyesült Államok, az amerikai kontinens legtöbb állama és az Európai Unió is elismert.