Sargentini-jelentés - Alapjogokért Központ: jogellenes az EU eljárása
Budapest, 2018. november 12., hétfő (MTI) - Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint jogellenes az Európai Unió Magyarországgal szembeni eljárása.
Kovács Istvánt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában
az Általános Ügyek Tanácsa meghallgatásáról kérdezték, amelyen a
hetedik cikkely szerint indult eljárást vitatják majd meg.
A szakértő elmondta: ebben a szakaszban az Európai Tanácsnak
kellene eljárnia. Ennek ellenére - értékelése szerint - "teljesen
jogellenesen" a tanácsi ülés mellett egy meghallgatást is fognak
tartani, amelyen az Európai Parlament (EP) jelentéstevője, Judith
Sargentini is kifejti a parlament álláspontját.
Hozzátette: a jog szerint az Európai Parlament szerepe véget ért
volna azzal, hogy elfogadták a Sargentini-jelentést. Most viszont
úgy tűnik az eljárási szabályokat úgy lehet értelmezni, ahogy az
"európai elitnek érdekében áll".
Kovács István kiemelte: a meghallgatáson nem konkrétan a
Sargentini-jelentés van napirenden, az a hetedik cikkely szerinti
eljárásról szól. Most viszont amellett, hogy lesz egy tanácsi ülés,
ahol megvitatják Magyarország helyzetét, lesz egy nem hivatalos ülés
is.