Sebő Ferenc 70: könyv, CD és nagyszabású koncert
Budapest, 2017. február 9., csütörtök (MTI) - Pénteken ünnepli 70. születésnapját Sebő Ferenc. Az évfordulóra időzítve Sebő 70 címmel, Jávorszky Béla Szilárd tollából könyv jelent meg CD melléklettel a Kossuth Kiadó gondozásában, a zeneszerző, zenetudós, előadóművész főszereplésével szombaton gálakoncert lesz a Müpában.
"A koncerten a nosztalgikus visszatekintés helyett azt a
folyamatot szeretném ábrázolni, amelyben magamat érzem. Ennek lába a
történelem gyökerénél van, a mához szól, és megvan a jövője is,
hiszen a fiatal generáció ugyanazokkal a problémákkal küzd,
amelyekkel mi négy-öt évtizeddel ezelőtt. Számomra elégtétel a sok
küzdelemért, hogy úgy látom, missziónk folytatása biztosítva van" -
mondta Sebő Ferenc az MTI-nek adott interjúban.
A népzene ünnepe című esten a Sebő Együttes és az ünnepelt
egykori tanítványai lesznek a színpadon.
Mint Sebő Ferenc felidézte, amikor társaival, elsősorban a
2013-ban elhunyt Halmos Bélával pályájuk elindult a hatvanas évek
végén, a szakemberek is azt mondták, a népzene autentikus előadását
nem lehet megtanulni. Generációja a fejébe vette, hogy bebizonyítsa,
ez nincs így, és sikerült. "Mentorunk, Martin György legfrappánsabb
tanácsa az volt, hogy tanuljátok meg rendesen, mert nem fogjátok
élvezni".
Ahogy a frissen megjelent könyvben is olvasható, a Sebő Ferenc
nevével fémjelzett táncházmozgalmat az induláskor, 1972-ben az a
megközelítés lendítette előre, hogy a muzsikát és a táncot pontosan
úgy kell előadni, ahogy van.
"A hatvanas évek végéig nem vállalták fel Magyarországon a
táncot és a népzenét, ami előtte évszázadokon át a társkeresés
legfontosabb kötőanyaga volt. Jókat nevetek azokon, akik azt
mondják, a népdalok nem a mi életünkhöz kapcsolódnak, nem a mai
ember érzésvilágát fejezik ki. Holott dehogynem: szerelemről,
bánatról, halálról szólnak, ráadásul a nyelvezetet mindig
aktualizálták az adott generáció problémáira" - hangsúlyozta a
zenész.
A táncházmozgalom indulásakor a zenészként pályája elején járó
Sebő Ferenc és Halmos Béla számára a rutint erősítő iskola volt 1973
második felében egy hathónapos japán munka egy tokiói magyar
étteremben.
"A mozgalom beindulásához az is kellett, hogy Csoóri Sándor,
Kósa Ferenc, Sára Sándor egyre többet foglalkozott a határon túli
magyarok problémáival. Minden fórumon arról beszéltek, hogy
kötelességünk az összmagyar kultúrával foglalkozni. Missziónak
éreztük, hogy Japánban játszhatunk, az általunk játszott népzenére
nagyon sokan rákattantak, miközben Bélával csodálatosan
összecsiszolódtunk" - idézte fel Sebő Ferenc.
Sebő Ferenc első gyűjtése 1972-ben Széken volt egy csoporttal.
"Kölcsönmagnóval kezdtem, nem sokkal később sikerült szert tennem
egy hordozható UHER magnóra. Több évtizeden át gyűjtöttünk zenét,
leginkább Kallós Zoltán néprajzkutató irányításával adott helyekre,
pontos címekre mentünk, aztán a megismert énekesekkel, táncosokkal
próbáltuk mélyíteni a kapcsolatot. Azt is megnéztük, ki hogy tartja
a vonót, milyenek az ujjrendek" - fűzte hozzá.
A zenész több ezer órás archívumából mostanában a Bartók
Rádióban Népzene című, hetente jelentkező műsorában mutat be
kincseket. Az anyagból a Sebő 70 című könyv CD-mellékletén is
szerepel néhány.
A tekerőlanton és gitáron játszó, éneklő Sebő Ferenc
versmegzenésítéseit József Attila költeményeivel kezdte.
"Valahogy már az elején eltaláltam ennek a műfajnak a hangnemét,
manapság is hasonló megoldásokat használok. Az énekelt vers
hagyományai több évszázadra nyúlnak vissza, a népzenei
megközelítésből áradó egyszerűség alkalmas arra, hogy a szöveget
előtérbe helyezze. Bár az 1968-as Ki mit tud?-on még azzal dobták
vissza a jelentkezésemet, hogy ilyen műfaj nem létezik, velem együtt
számos formáció indult el hasonló törekvésekkel" - fejtette ki.
Az 1973-tól létező Sebő Klubba olykor az ihlető költők, köztük
Weöres Sándor és Nagy László is lejártak. Mint Sebő Ferenc
megjegyezte, a szerzők lelkesen támogatták egyébként is dallamért
kiáltó verseik megzenésítését, sőt néha átírták saját soraikat, hogy
jobban lehessen énekelni.
Sebő Ferenc a hetvenes években a Népművelődési Intézetben
dolgozott, közben számos televíziós produkcióban és filmben
népszerűsítette a népzenét és a verseket; a Magyar Televízióban
1991-től szerkesztőként tevékenykedett. Amíg a Sebő Együttes inaktív
volt, másfél évtizeddel építész diplomája után beiratkozott a
Zeneakadémia nappali tagozatára, és 1984 és 1989 között elvégezte a
zenetudományi szakot; szakdolgozatát Vikár Béla népzenei
gyűjteményéből írta. "Az egyetem évei alatt állt össze bennem az
összefüggésrendszer, amit a népzenéről gondolni kell". Ma elméletet
tanít a Népzene tanszéken.
Kitért arra, hogy a hetvenes évektől a táncházakkal párhuzamosan
elkezdtek foglalkozni az oktatás megszervezésével, országszerte
alakultak a művészképző iskolák, a folk a különösség és a furcsaság
kategóriájából az eltelt évtizedek alatt a mindennapi használatba
ment át.
A kilencvenes években Sebő Ferenc a Magyar Állami Népi Együttes
művészeti vezetője volt, majd a létrejövő Hagyományok Házában, amely
a táncházmozgalom intézményévé is vált, 2002-től 2011-ig, nyugdíjba
meneteléig dolgozott szakmai igazgatóként. Manapság a közmédián
látható tehetségkutató műsor, a Fölszállott a páva zsűrielnöke.
A számos sikeres versfeldolgozó és népzenei lemezt készített
Sebő Együttes 1973-ban alakult és első korszakában a nyolcvanas évek
közepéig volt aktív. Az újjáalakulást 1998 hozta meg, napjainkban
Barvich Iván, Perger László, Soós Réka és Tímár Sára szerepel a
csapatban, amely heti rendszerességgel fellép a 2008 óta a Budavári
Művelődési Házban működő Sebő Klubban. A Sebő Együttes idén Kovács
András Ferenc megzenésített verseit tervezi megjelentetni.
(FOTÓ)