Sokfelé csapadékos lesz a hétvége
Budapest, 2020. július 16., csütörtök (MTI) - A hétvégén sokfelé kell készülni záporokra, zivatarokra. Nagy meleg sem várható, néhol a 20 fokot sem érik majd el a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Pénteken eleinte többnyire erősen felhős vagy borult időre lehet
számítani többfelé esővel, záporral, majd reggeltől, délelőttől
északnyugaton, nyugaton felszakadozik, csökken a felhőzet, és a
Dunántúlon egyre inkább csak elszórtan lehet zápor, esetleg zivatar.
A Dunától keletre túlnyomóan borult marad az ég. A szél több helyen
megélénkül, napközben helyenként meg is erősödik. Zivatar
környezetében viharos széllökések is lehetnek. Zivatarveszély miatt
péntekre Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye kivételével az egész
országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. A leghidegebb órákban
12-17 fok lesz, napközben 18-24 fokig melegszik a levegő.
Szombaton a Dunántúlon és a középső tájakon a néhány órás
napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés,
szórványosan záporok, zivatarok alakulnak ki. A keleti határvidéken
tartós eső is előfordulhat. Főként a Dunántúlon sok helyen erős,
zivatarok környezetében viharos széllökések is lesznek. A
minimumhőmérséklet 10-15, a maximumhőmérséklet 19-25 fok között
valószínű.
Vasárnap a több-kevesebb napsütés mellett szórványosan alakulnak
ki záporok, zivatarok. Zivatarban lehetnek csak átmenetileg viharos
széllökések. A legalacsonyabb hőmérséklet 10-16, a legmagasabb
hőmérséklet 22-27 fok között várható - olvasható az előrejelzésben.