Súlyemelő vb - Nagy Péter megnyerte a B csoportot
Budapest/Asgabat, 2018. november 10., szombat (MTI) - Nagy Péter első lett összetettben a plusz 109 kilogrammos kategória B csoportjában a türkmenisztáni súlyemelő-világbajnokság szombati zárónapján.
A magyar csapatból utolsóként fellépő szegedi Herkulest
délidőben szólították porondra tíz társával egyetemben az Olimpiai
Komplexum különcsarnokában, miután nekik nem jutott hely a "papíron"
- vagyis a nevezési eredmények alapján - a legjobb tizenegy emelőt
felvonultató A csoportban, melynek küzdelmeivel ér véget szombat
este az asgabati vb.
A tavalyi Európa-bajnokságon szakításban és összetettben
bronzérmes magyar versenyző előzetesen arról beszélt az MTI-nek,
hogy az edzőtáborban csak a felkészülés hajrájában kezdte "erősnek
érezni" magát. A vb-rajtra pedig már abban a tudatban várt, hogy
elég jó állapotban van, és sikerül megfelelnie saját elvárásainak.
"Szakításban 193 kiló az egyéni legjobbam, lökésben pedig 233,
ez együtt 426 kilogrammos új országos csúcs lenne, ha mindkettőt
sikerülne egyazon versenyen belül elérnem. Eddig ez még sosem jött
össze..." - morfondírozott a 32 éves, végzettségét tekintve jogi
doktor Nagy, jelezve, hogy mikor lenne igazán elégedett magával.
Hozzátette azonban, hogy még nem ezen a világbajnokságon fogja
döntögetni a magyar rekordokat, mivel - bár már teljesen rendben van
- a korábbi csuklósérülése miatt a nyáron több hét kényszerűen
kimaradt a vb-felkészülésből.
A kezdés óvatosnak tűnt, hiszen nyitányként - afféle biztonsági
gyakorlat gyanánt - 182 kilóra jött ki. Szépen, magabiztosan
megoldotta a leckét, a 187-tel azonban meggyűlt a baja, nem tudta
stabilizálni a súlyt a feje felett. A harmadik kísérlet, ennél fogva
a javítás viszont sikerült, így az első fogásnemben mindenkit maga
mögé utasított a B és C csoportosok közül egyaránt.
Lökésben a 220 rutinfeladatnak számított, a 226 kg valamivel
nehezebben, de megvolt, és nem sok hiányzott ahhoz sem, hogy
zárásképpen a 234 kilós gyakorlata is jó legyen, amivel megjavította
volna országos csúcsát.
"A fő, hogy fontos pontokat szereztem ezen a már a tokiói
olimpiára kvalifikáló vb-n. A második szakításomnál az volt a baj,
hogy túl sokat kellett várnom, mire sorra kerültem, és lehűltek az
izmok, lökésben meg az erőgyűjtés közben kimaradt augusztusi hetek
hiányoztak az új csúcshoz, bár közel jártam hozzá - nyilatkozta az
MTI-nek. Annak pedig külön örülök, hogy megnyertem a B csoportot" -
összegzett Nagy Péter, aki 413 kg-os összetett eredménnyel végzett
az élen, és várhatta az A csoport versenyét, amelytől a végső
helyezése függött.