Szabadkereskedelmi megállapodás - Parragh László: átláthatóvá kell tenni a tárgyalást
Budapest, 2016. május 16., hétfő (MTI) - A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között folyó transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) tárgyalását átláthatóvá, nyilvánossá kell tenni, hogy az iparágak szereplői képviselni tudják érdekeiket és felkészülhessenek a változásokra.
Parragh László az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a világ a gazdasági
szövetségek, a szabadkereskedelmi megállapodások létrejöttével
átalakul, és erre tekintettel kell lennie Európának is.
Kiemelte, mivel a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás
a gazdasági szereplőinek szabályozási rendszerét érinti, a piaci
árakat befolyásolja és új gazdasági környezetet eredményez, ezért a
mostani, az érintettek háta mögött zajló egyeztetés nem tisztességes
és nem demokratikus.
Parragh László hangsúlyozta: a kereskedelem előtt álló minden
korlátozás lebontása a fogyasztó előnyére válik. Ugyanakkor azt is
látni kell, hogy minden eddigi szabadkereskedelmi konstrukcióban az
erős gazdaságok, a centrumországok lettek a győztesek, a periférián
lévők pedig a vesztesek.
A kamara elnöke szerint az Egyesült Államok sok területen
fejlettebb, és más "morális pályán" mozog, mint Európa, ezért sok
esetben kódolva van az európai vereség. A kevésbé szigorú amerikai
környezetvédelmi szabályokra példaként említette a vegyipart, az
energiaipart, a haditechnikát és a filmipart. A két világ közötti
morális látásmódban is erőteljes különbség van, amely komoly
veszélyeket rejt magában, például a migrációs kérdésben, az Egyesült
Államok a mexikói déli határnál falat húzott fel, esetenként
tűzparancs van érvényben.
"Amerika ma diktál a világnak, és ebben a szerepkörben a
szabadkereskedelmi megállapodással újabb eszköz kerül a kezébe" -
mondta a kamara elnöke, aki szerint a folyamat Magyarország
szempontjából nézve erősen hasonlít majd a 2004-es európai uniós
csatlakozás után előállt helyzethez.