Szavazni lehet arról, hogy ki nyerje idén a Kopp-Skrabski-díjat
Budapest, 2020. július 17., péntek (MTI) - A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén is meghirdeti a pályázatot a Kopp-Skrabski-díj elnyerésére.
A mozgalom pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében
kiemelte, hogy az elismeréssel hívják fel a figyelmet azokra az
emberekre, akik kiemelkedő tevékenységet folytatnak a társadalom
lelki egészségének megőrzéséért, támogató közösségek létrejöttéért,
a családbarát szemléletért, mások boldogulásáért, a kívánt gyermekek
megszületéséért.
Évente egy személy részesül a díjban, de az alapítvány rajta
kívül különdíjjal jutalmaz egy - bármilyen pályán - közösen alkotó,
együtt dolgozó házaspárt is.
A díjazottakra bárki javaslatot tehet; a Kopp-Skrabski-díj
kuratóriuma augusztus 15-ig várja a jelöléseket.
A díj mindkét esetben 500 ezer forint, de ezen kívül egy ember
és egy házaspár közönségdíjban is részesül, amelynek összege 300
ezer forint.
A közönségszavazás szeptember 1. és szeptember 30. között zajlik
majd, a díjak ünnepélyes átadása pedig októberben várható - áll a
közleményben.
A mozgalom honlapja szerint a díjat 2017 óta minden évben
meghirdetik.