Szentpéterváron lép fel a Nemzeti Színház

    Budapest, 2019. szeptember 27., péntek (MTI) - Szentpéterváron, a Nemzetközi Színházi Olimpián lép fel a budapesti Nemzeti Színház társulata a Rocco és fivérei című előadással. A sokszereplős, látványos darabot pénteken és szombaton mutatják be az Alekszandrinszkij Színházban.
hirdetés
    Tizenhét színművész, a produkció rendezője, harminckét háttérmunkás és két kamionnyi díszlet, jelmez és kellék utazott el a világ egyik legjelentősebb színházi seregszemléjére - olvasható a teátrum MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, az 1960-ban bemutatott híres Visconti-film, a Rocco és fivérei története egy progresszív előadás formájában költözött a filmvászonról a Nemzeti Színház nagyszínpadára, majd közvetlenül a bemutató után utazott is tovább Szentpétervárra. Az alaptörténet szerint egy kis dél-olaszországi faluból Milánóba költöznek a Parondi fivérek, hogy aztán megpróbáljanak érvényesülni - Rocco és Simone például bokszolóként - a nagyvárosban. Mint a közleményben kiemelik, a darab szereplői nemcsak a színházi próbákon készültek az előadásra, hanem bokszedzéseken is részt vettek Bedák Pál világbajnoki ezüstérmes ökölvívó vezetésével. A közleményben Vidnyánszky Attila rendezőt idézik, aki elmondta, mennyire fontos számára, hogy egy ilyen jelentős eseményen mondhatja el ezzel az előadással, mit gondol ma a világról, a lehetőségekről, a jelenről és a jövőről. "Ez talán a világ legnagyobb színházi seregszemléje, amelyen a legjobb színházak vesznek részt. Már az is nagy megtiszteltetés, hogy jelen lehetünk. Hogy odafigyelnek ránk, és méltónak tartanak minket a részvételre" - tette hozzá. A több hónapon át tartó színházi világeseményt idén két ország két városa, az ötmilliós orosz metropolisz, Szentpétervár, és egy japán falu, Toga rendezi, amely egyébként jelentős színházi központ. Vidnyánszky Attila, a Rocco és fivérei rendezője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója nem először szerepel a Színházi Olimpián: 2001-ben, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház játszotta rendezésében Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című művét. Abban az évben fellépett a Hattyúdal elnevezésű utcaszínházi formáció is, de sem előtte, sem utána nem szerepelt magyar teátrum az olimpiák programjában - áll a közleményben. Mint írják, az idén tizenöt ország harminc színháza mutatja be előadásait, köztük a Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Vidnyánszky Attila elmondta: 2023-ban, Madách Imre születésének kétszázadik évfordulóján, szeretnék megrendezni a Színházi Olimpiát. "Úgyhogy emiatt is komoly tétje van számunkra a pétervári szereplésnek, mert ha jól mutatkozunk be, akkor nőnek az esélyeink a rendezésre" - idézik a Nemzeti Színház vezetőjét.