Budapest/Sao Paulo, 2019. október 8., kedd (MTI) - Magyarország és Brazília gazdasági együttműködésének fejlesztése nagy lehetőség előtt áll - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Sao Paulóban tartott brazil-magyar üzleti fórumon kedden.
A miniszter kiemelte, hogy a brazil és a magyar kormány azonos
módon közelíti meg a világpolitika legjelentősebb dilemmáit, így
semmilyen nyitott kérdés nem terheli a kétoldalú kapcsolatokat.
Dél-Amerikában Brazília Magyarország második legjelentősebb
kereskedelmi partnere. A két ország 430 millió dollár forgalmat
bonyolít egymással, 50 magyar tulajdonú cég működik kifejezetten
magas hozzáadott értékű ágazatokban Brazíliában, és az EU-ba
irányuló brazil befektetések közül az ötödik legtöbb Magyarországra
érkezett - közölte Szijjártó Péter. A miniszter kiemelte, hogy a
városban termelik meg a dél-amerikai ország bruttó hazai termékének
mintegy harmadát.
A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt arról, hogy több
megállapodás született az élelmiszeripari export megkönnyítésére és
a magyar vízügyi technológiák bevezetésére a brazil piacra. Jelentős
sikernek nevezte, hogy egy magyar vállalat szállíthatja a teljes
brazíliai McDonald's hálózat sajttermékeit. Kitért a miniszter arra
is, hogy 165 millió forintos támogatást kaptak azok a magyar vízügyi
cégek, amelyek a brazíliai szennyvízkezelési projektekben való
részvételre pályáznak.
Magyarország érdekelt abban, hogy a Dél-amerikai Közös Piac, a
Mercosur és az EU közötti szabadkereskedelmi megállapodás minél
előbb életbe lépjen, tekintettel arra, hogy az számos magyar
vállalat előtt nyitja meg a dél-amerikai exportlehetőségeket -
hangoztatta a miniszter.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy azok az ágazatok, amelyek
kihívásokkal szembesülhetnek, például a baromfi- vagy a méztermelők,
számíthatnak a magyar kormány segítségére, és biztonsági alapot
hoztak létre a számukra.
ha előre nem látható piaci feszültségek keletkeznek ezekben az
ágazatokban, akkor a magyar kormány támogatást nyújt - tette hozzá.
"Minél szabadabb a világkereskedelem, annál jobb Magyarország
számára" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter azt mondta, hogy Brazíliában hangsúlyosan
foglalkoznak a környezetvédelmi kérdésekkel, és a magyar
erdőgazdálkodási tudásra kifejezetten számítanak az amazóniai térség
megóvása érdekében, így a mostani gazdasági-üzleti találkozók egyik
fókusza éppen ez az ágazat volt.
A miniszter a brazil-magyar üzleti fórumot követően megbeszélést
folytatott Paulo Skaffal, a Sao Paulo Állami Gyáriparosok
Szövetségének elnökével.