Szingapúri Nagydíj - Hamilton győzött és közelebb került ötödik vb-címéhez
Budapest/Szingapúr, 2018. szeptember 16., vasárnap (MTI) - A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, ezzel a sikerrel pedig újabb lépést tett pályafutása ötödik vb-győzelme felé.
A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei hetedik, és pályafutása
69. futamgyőzelme, az összetettben pedig 40 pontra növelte előnyét
legfőbb riválisával, a Szingapúrban harmadikként célba ért, szintén
négyszeres világbajnok Sebastian Vettellel, a Ferrari német
versenyzőjével szemben.
A villanyfényes szingapúri GP-n Max Verstappen, a Red Bull
holland pilótája lett a második.
A rajtot Hamilton, a mellőle startoló Verstappen, valamint a
harmadik helyről induló Vettel is jól kapta el, miközben a két Force
India-pilóta, Sergio Pérez és Esteban Ocon összeakadt egymással,
utóbbi pedig a falnak csapódott. A versenybíróság ezért a pályára
küldte a biztonsági autót, de Vettel még ezt megelőzően meg tudta
előzni Verstappent.
A negyedik körben engedte útjára a mezőnyt a biztonsági autó, a
dobogós helyeken sorrendben Hamilton, Vettel és Verstappen
száguldott.
Vettel a 15. körben kiállt kerékcserére, egy körrel később
Hamilton is így tett, a 18. körben pedig Verstappen is megkapta a
friss abroncsokat, ráadásul sikerült visszatérnie a versenybe Vettel
elé.
Féltávnál Hamilton öt másodperccel vezetett Verstappen előtt, a
harmadik pozícióban pedig Vettel száguldott, nagyjából nyolc
másodperccel lemaradva Hamiltontól.
Verstappen a 38. körben utolérte Hamiltont, miután a brit
jelentősen lelassult a lekörözések közben. A holland versenyző egy
alkalmas pillanatban megpróbálkozott az előzéssel, de nem járt
sikerrel.
Tíz körrel a leintés előtt Hamilton előnye négy másodperc volt
Verstappennel szemben, míg a holland pilótát több mint 11
másodperccel követte Vettel a harmadik helyen.
A hajrában már nem történt változás, Hamilton magabiztos sikert
aratott és közelebb került pályafutása ötödik vb-címének
megszerzéséhez.
A vb két hét múlva Szocsiban, az Orosz Nagydíjjal folytatódik.