Szíria - Kreml: a Washingtonnal való együttműködés hiánya is okozza az IÁ aktivizálódását - FRISSÍTETT (új: védelmi tárca)

    Moszkva, 2016. december 12., hétfő (MTI) - Az Egyesült Államokkal Szíria ügyében történő együttműködés hiánya az egyik oka annak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezett aktivizálódott az arab országban - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfői moszkvai sajtóértekezletén.
hirdetés
    Kifejezte meggyőződését, hogy ilyen együttműködés létrejötte esetén hatékonyabban lehetne fellépni a terroristák olyan támadása ellen, mint amely Palmürának az IÁ általi visszafoglalásához vezetett.

    "Palmüra elvesztésének veszélye az egész civilizált emberiség számára veszteség, nem(csak) Oroszország számára" - hangsúlyozta.

    Kifogásolta, hogy az ellentétektől megosztott civilizált emberiség képviselői "ölbe tett kézzel ülnek, és a valóságban semmit sem tesznek az Iszlám Állam képében jelentkező nemzetközi terroristák elleni harcért".

    Az IÁ szíriai előrenyomulásának egy másik okát a szóvivő abban nevezte meg, hogy Irakból a terroristák nagy tömegét szorították ki, akik erőiket átcsoportosítva támadásba lendültek Szíriában. Reményét fejezte ki, hogy ezeket az akciókat a lehető leghamarabb sikerül majd elfojtani.

    Leszögezte, hogy Oroszország folytatja a küzdelmet a nemzetközi terrorizmus ellen, és továbbra is támogatja fogja a szíriai kormányerőknek a militánsok elleni harcát. Mint mondta, a Palmüránál történtek ismételten bebizonyították az IÁ jelentette veszély komolyságát.

    Peszkov nem kommentálta az arra vonatkozó kérdést, hogy lehetséges-e orosz szárazföldi erők bevetése Szíriában, és hangoztatta, hogy "taktikai kérdésekben" az orosz védelmi minisztérium az illetékes. Elismerte ugyanakkor, hogy Szíriában jelen vannak a szárazföldi egységek katonái, akiknek feladata az objektumvédelem.

    Valentyina Matvijenko, a Szövetségi Tanács (parlamenti felsőház) elnöke ugyanakkor Abu-Dzabiban kijelentette: Moszkva már a kezdetektől fogva értésre adta, hogy orosz egységek nem folytatnak majd szárazföldi hadműveleteket. Hozzátette, hogy az orosz légierő kormányközi megállapodás alapján nyújt támogatást a szíriai kormányerőknek.

    Az állami Rosszija-1 tévécsatorna egyébként vasárnap este tudósításban számolt be arról, hogy orosz különleges műveleti egységek katonái, egyebek között mesterlövészek, Szíriában részt vesznek a militánsok parancsnokainak és az öngyilkosjelölt terrorista támadók likvidálásában, valamint a tűzvezetés koordinálásban. Az orosz hadsereg márciusban ismerte el hivatalosan, hogy kommandósai jelen vannak az országban.

    Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője hétfőn a Rosszija-24 állami hírcsatornán nyilatkozva hangsúlyozta: a Palmüránál történtek azt bizonyítják, hogy a terroristákat egy pillanatig sem szabad hagyni lélegzetvételhez jutni. A tábornok szerint a várost 5 ezer terrorista rohanta le három irányból, öngyilkos merénylők által vezetett, robbanóanyaggal megrakott teherautókat küldve előre a védvonalak áttörésére. Mint mondta, a támadók kihasználták, hogy az orosz légierő nem bombáz lakónegyedeket.

    Konasenkov szerint a szíriai kormányerők Palmüra közelében tartják állásaikat, miután a város civil lakosságának mintegy 80 százalékát sikerült kimenekíteniük.

    A szíriai hadsereg hétfőn az aleppói frontról azt közölte, hogy 98 százalékban ellenőrzése alá vonta a városnak korábban a kormányellenes erők által birtokolt keleti részét, és hogy a visszafoglalásra indított offenzíva "végső stádiumához" érkezett.

    Peszkov hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: a Kreml arra számít, hogy az Egyesült Államok leendő külügyminisztere szakértelemről és konstruktív hozzáállásról tesz majd tanúbizonyságot, függetlenül attól, hogy kit neveznek ki erre a posztra. Mint mondta, ez nem személy szerint Rex Tillersonra vonatkozik, aki a tisztség lehetséges várományosa, hanem bárkire, aki azt be fogja tölteni.

    A Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök több alkalommal is fogadta Tillersont.