Szkripal-ügy - Az egyik gyanúsított kartonján lévő szám a moszkvai védelmi tárcához vezet
Budapest/London, 2018. szeptember 16., vasárnap (MTI) - Az orosz védelmi minisztériumban csörög az a telefon, melynek számát Alekszandr Petrov kartotékjára pecsételték az orosz központi nyilvántartásban - jelentette szombaton a The Independent című brit lap.
A lap munkatársa moszkvai előhívóval felhívta a nyilvánosságra
került telefonszámot, és a vonal másik végén az orosz védelmi tárca
recepcióján vették fel a kagylót. Amikor Petrovról érdeklődött,
egyszerűen letették a telefont. A Novaja Gazeta című orosz lap pedig
azt írja, hogy a telefonszám Moszkva Horosjovszkij nevű kerületébe
vezet, ahol a GU katonai hírszerzés központja is található.
A Bellingcat oknyomozó portál és az orosz The Insider című
portál tárta fel, hogy az orosz központi nyilvántartásban semmilyen
adat nincs Alekszandr Petrovról 2009 előttről, amikor is jelenleg is
érvényes igazolványát kapta. Kartotékján szerepel az a pecsét,
melyen a The Independent által felhívott számon kívül az szerepel,
hogy a dossziéból semmilyen adatot nem lehet kiadni. A személyes
adatokat tartalmazó oldal üres, és kézzel azt írták a fejlécére,
hogy "van róla levél. Sz. Sz.", ami szakértők szerint a szigorúan
titkos orosz rövidítése. A Bellingcat szerint mindez azt támasztja
alá, hogy Alekszandr Petrov nem valós személy, ez csak fedőnév.
London Petrovot és Ruszlan Bosirovot azzal gyanúsítja, hogy
orosz ügynökök, és a felső vezetés utasítására március elején
novicsokkal megmérgezték Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős
ügynököt és lányát, Juliját. A két férfi a héten az RT orosz állami
televíziónak adott interjúban azt állította, hogy ők mindössze
turistáskodni utaztak Salisburybe, mert barátaik régóta unszolták
őket, hogy nézzék meg a város katedrálisát.