Tavaly több mint négyszáz szervátültetés volt Magyarországon
Budapest, 2019. március 20., szerda (MTI) - Tavaly több mint négyszáz szervátültetést végeztek Magyarországon, ebből körülbelül ötven élődonoros volt - közölte a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Berente Judit azt mondta, Magyarországon leggyakrabban vesét
ültetnek át, ezt követi a máj, majd a szív és végül a tüdő.
A szervek nagy részét Magyarországon veszik ki, de az
Eurotransplanttól is érkezhet szerv - tudatta.
Ismertette, a szervadományozás anonim, a szervátültetettek
viszont szeretnének köszönetet mondani a donornak, ezért a szövetség
2001-ben kopjafát állított a budapesti Fiumei úton, hogy meg
lehessen emlékezni az ismeretlen donorról.
Március 21-én az ismeretlen donor napján sok donorcsalád is
ellátogat a helyszínre - tette hozzá a szövetség elnöke.
Grózli Csaba, az MSZSZ stratégiai és orvos igazgatója arról
beszélt, hogy a magyar szervátültetéseket sebésztechnikailag és a
rendelkezésre álló gyógyszerekkel a legmagasabb szinten tudják
végezni. Az utógondozásban azonban szerinte még lehetne fejlődni.
Kitért arra is, hogy a szervátültetés után a betegeknek meg kell
tanulniuk az új élettel bánni, ezért a friss szervátültetettek
Képzett beteg című háromnapos programon vehetnek részt, amelyen
orvos, dietetikus, testnevelő, családterapeuta és pszichológus
segíti őket.
A programban eddig több mint hatszázan vettek részt - tette
hozzá.