Telekom: negyedévről-negyedévre stabil a cég teljesítménye

    Budapest, 2019. május 9., csütörtök (MTI) - Negyedévről-negyedévre stabilan jól teljesít a Telekom, a 2019-re vállalt terveket a menedzsment a cég minden piacán vállalhatónak tartja - mondta Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes a Magyar Telekom Nyrt. első negyedéves eredményeit értékelő sajtóbeszélgetésén csütörtökön Budapesten.
hirdetés
    Szabó János kiemelte: lényeges piaci változás nem történt az első negyedévben, de felkészültek a verseny erősödésére, az új szereplők megjelenésére. Hozzátette: a rendszerintegrációs (RI) és IT-bevételekre hatással lesz, hogy megjelent egy erős piaci szereplő, amely miatt a közbeszerzési piaci részesedés csökkenésével is számoltak. Az 5G hálózat elindulásáról nehéz még bármit mondani, várják a tenderkiírást - jelezte.

    Szabó János elmondta, hogy az 5G hálózat elindulásához a hálózat fejlesztése és 5G képes eszközök egyaránt szükségesek. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) korábban azt jelezte, hogy nyár elején megjelenik a frekvenciatender-dokumentum tervezete - jegyezte meg.

    Kitért arra, hogy a DIGI mobilpiaci megjelenésének időpontja még nem egyértelmű, ahogy az elindítani tervezett szolgáltatásának lefedettsége és minősége sem ismert pontosan. Mint mondta, erősíteni fogja a versenyt, de értékelni a publikus adatok megjelenésekor lehet majd.

    Kiemelte, hogy az idei évre a Telekom publikus célkitűzései változatlanok: a bevételek enyhe csökkenésére számítanak, a

    kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti eredményben (EBITDA) pedig 1-2 százalékos növekedésre. A 2019-es év eredménye után az előrejelzés szerint részvényenként 27 forint osztalékot fizetnek, ezt is tarthatónak nevezte Szabó János.

    Hálózatfejlesztéseikről elmondta: a negyedév végén bekapcsolták az egymilliomodik elérést a gigabitképes optikai hálózaton, a Telekom lefedettsége ebben 35 százalékos a szolgáltatási területén.

    Kitért arra is, hogy a nonprofit szervezeteknek kiírt pályázaton 75 szervezetnek nyújtanak lehetőséget ingyenes vezetékes és mobil szolgáltatások igénybevételére.

    Az 5 százalékos elemzői várakozásoknak megfelelően, 5,5 százalékkal 158,9 milliárd forintra nőtt a Magyar Telekom Nyrt. csoportszintű árbevétele idén az első negyedévben. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint az adózott eredmény éves összehasonlításban 58,1 százalékkal 3,982 milliárd forintra csökkent 2019 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A cég EBITDA eredménye éves összevetésben 9,0 százalékkal, 46,4 milliárd forintra nőtt 2019 első negyedévében.