Több mint huszonöt kiállító az idei Debrecziner Gourmet Fesztiválon

Megjegyzés: 1.bek. az időpont helyesen:...június 14. és 16. (hibaigazítás: 20190510:MTI:P0001)
hirdetés
    Debrecen, 2019. május 9., csütörtök (MTI) - Több mint huszonöt kiállító, köztük éttermek, cukrászdák, kistermelők mutatkoznak be a 4. Debrecziner Gourmet Fesztiválon, amelyet július 14. és 16. között rendeznek meg a Nagyerdőben, a Békás-tó partján - hangzott el a gasztronómiai eseményt beharangozó csütörtöki debreceni sajtótájékoztatón.     Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: a fesztivál iránt évről évre nagyobb az érdeklődés, már nemcsak a város lakosai keresik fel a rendezvényt, hanem a régióból és az ország más vidékeiről is egyre többen érkeznek Debrecenbe.

    Hozzátette: céljuk, hogy a fesztivál idővel a régió legjelentősebb gasztronómiai eseménye legyen. A Debrecen Gasztronómiájáért Alapítvánnyal és a Debreceni Szakképzési Központtal közösen a város elindítja a Debrecziner Gourmet Akadémiát, amelynek kurzusain a fiatalok neves szakemberektől tanulhatják az igényes gasztronómia alapjait - mondta a polgármester.

    Balogh Károly, a Debrecen Gasztronómiájáért Alapítvány kuratóriumi tagja arról beszélt, hogy a gasztronómia iránt érdeklődő fiatalok képzése kedvező fogadtatásra talált a szakma képviselőinek körében, ezt bizonyítja az is, hogy a fesztiválon bemutatkozó valamennyi étterem pénzzel is támogatja az akadémia elindítását.

    Dudás Szilárd, a fesztivál szakmai vezetője kiemelte: az idei rendezvényen 14 hagyományos étterem és több street-food étterem ételeit kóstolhatják meg az érdeklődők, de cukrászdák, környékbeli kistermelők, valamint Szabadfi Szabolcs pék kovásszal készült kenyereinek kínálatából is válogathatnak majd a látogatók.

    Az ételek mellett széles italkínálattal és koncertekkel várják a vendégeket. Idén is átadják majd a tavaly hagyományteremtő szándékkal elindított Debrecziner Gourmet-díjat, amelyet a közönség szavazata alapján legjobbnak ítélt étterem kap meg.

Előzmény/folytatás   Több mint huszonöt kiállító az idei Debrecziner Gourmet Fesztiválon 2019. május 9. Debrecen, 2019. május 9., csütörtök (MTI) - Több mint huszonöt kiállító, köztük éttermek, cukrászdák, kistermelők mutatkoznak be a 4. Debrecziner Gourmet Fesztiválon, amelyet július 14. és 16....   Több mint huszonöt kiállító az idei Debrecziner Gourmet Fesztiválon 2019. május 9. Debrecen, 2019. május 9., csütörtök (MTI) - Több mint huszonöt kiállító, köztük éttermek, cukrászdák, kistermelők mutatkoznak be a 4. Debrecziner Gourmet Fesztiválon, amelyet július 14. és 16....