Több mint két héttel a török helyhatósági választás után átvette megbízólevelét Isztambul ellenzéki főpolgármestere - FRISSÍTETT (új: nyilvános beszéd)
Ankara, 2019. április 17., szerda (MTI) - Több mint két héttel a március 31-ei török helyhatósági választás után, szerdán átvette megbízólevelét Isztambul ellenzéki főpolgármestere, a kemalista Köztársasági Néppártot (CHP) képviselő Ekrem Imamoglu.
Isztambulban, ahol mintegy 10,5 millió volt a választásra
jogosultak száma, rendkívül kiélezett verseny zajlott a nagyváros
vezetéséért.
Imamoglu a voksok 48,80 százalékát, míg Recep Tayyip Erdogan
török elnök pártjának, a kormányzó iszlamista-konzervatív Igazság és
Fejlődés Pártja (AKP) jelöltje, Binali Yildirim a 48,55 százalékát
tudta megszerezni.
A szavazatkülönbség március 31-én közel 25 ezer volt, az AKP
azonban szabálytalanságokra hivatkozva fellebbezett az eredmény
ellen, és az elmúlt két hétben a metropolisz több kerületében
újraszámolták a voksokat. A részleges újraszámlálás szerda hajnalban
lezárult, a különbség pedig 13 ezer 781 szavazatra csökkent.
Imamoglu a Twitter-fiókján már a választás óta Isztambul
főpolgármestereként tüntette fel magát és folyamatosan követelte a
megbízólevél átadását, aminek végül szerdán Isztambul tartomány
választási tanácsa adott helyett.
Imamoglu nem sokkal később, a nagyvárosi önkormányzat központi
épületénél tartott nyilvános beszédében hangsúlyozta: a
megbízólevelet Isztambul 16 milliós lakosságának nevében vette át. A
szerdai nappal az önkormányzat minden dolgozója nem egy ember,
csoport vagy párt, hanem a 16 millió lakos szolgálatát kezdték meg -
hangsúlyozta, majd feltehetőleg pártjára utalva hozzátette: soha nem
mondtak le a társadalom demokráciába vetett hitéről és a
demokráciáért folytatott harcáról. "Ismerjük a város, az itt lakók
igényeit és azonnal munkához is látunk" - fogalmazott. Imamoglu
később, amikor átvette Mevlüt Uysal, eddigi AKP-s főpolgármestertől
a hivatali irodát, azt hangoztatta: első intézkedése az lesz, hogy
átláthatová teszi a városvezetést és megmutatja, hogy az a néphez
tartozik.
A török kormánypárt kedden "rendkívüli fellebbezés" formájában a
helyhatósági választás isztambuli eredményének érvénytelenítését,
valamint a voksolás megismétlését kérelmezte a Legfőbb Választási
Tanácsnál (YSK). Ali Ihsan Yavuz, az AKP elnökhelyettese a sajtónak
nyilatkozva kijelentette: teljesen világos, hogy a választás során
szervezett szabálytalanságok történtek. Yavuz példaként említette az
adatfeldolgozás "csúsztatásait", a jogosulatlan állampolgárok
voksolását, a hiányszó szavazatokat, valamint a számlálóbizottságok
összetételét illető visszaéléseket.
A törvény értelmében ahhoz, hogy az YSK megkezdhesse az AKP
"rendkívüli fellebbezésének" vizsgálatát, Imamoglunak át kellett
vennie a megbízólevelét. A választás eredménye tehát továbbra sem
hivatalos, azt az YSK-nak kell majd közzétennie.
A jelen állás szerint mindazonáltal az AKP másfél évtized után
az ankarai mellett az isztambuli főpolgármesteri széket is
elveszítheti. Az AKP ezen kívül alulmaradt a CHP-vel szemben több
másik nagyvárosban is, aminek okát a megfigyelők a romló, 2018
végére recesszióba sodródó gazdasági helyzetben látják.
A helyhatósági választás kimenetelét a közvélemény fokozott
jelentőségűnek tartja, miután ez volt az első megmérettetés a tavaly
júniusi elnök- és parlamenti választás, majd az elnöki rendszer
júliusi életbe lépése óta. Isztambulnak továbbá azért is jelképes
súlya van, mert Erdogan 1994-től maga is volt a metropolisz
főpolgármestere és akkoriban alapozta meg népszerűségét.