Tokió 2020 - Az olimpia után visszavonul az egyik legsikeresebb röplabdaedző

    Budapest/Peking, 2020. július 14., kedd (MTI) - A tokiói olimpia után befejezi edzői pályafutását Lang Ping, a címvédő kínai női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.
hirdetés
    Az 59 éves szakvezető a nemzetközi szövetség honlapján beszélt arról, bízik benne, hogy egy újabb ötkarikás aranyéremmel tudja majd lezárni pályafutását. "Nem változott a döntésem, Tokió után befejezem. Most azonban csak arra koncentrálunk, hogy minél sikeresebben felkészüljünk a jövő nyárra halasztott olimpiára" - mondta Lang Ping. A kínaiak kapitánya 2016-ban az első olyan röplabdaedző lett, aki játékosként (1984) és edzőként is ötkarikás aranyérmet nyert. A kínaiakkal nyert riói címe mellett az 1996-os atlantai és a 2008-as pekingi játékokról - utóbbin az amerikai női válogatott kapitányaként - ezüstéremmel térhetett haza, míg világbajnokságokon 1998-ból és 2014-ből két ezüst-, 2018-ból pedig egy bronzérme van edzőként. A négyévente megrendezésre kerülő világkupán játékosként (1981 és 1985) és edzőként is (2015 és 2019) duplázott, ami egyedülálló a sportág történetében. Lang Ping a Hírességek Csarnokának 2002 óta tagja.