Tőzsde - Vegyesen nyitottak a New York-i indexek

    New York, 2019. szeptember 25., szerda (MTI) - Vegyesen nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei szerdán.
hirdetés
    A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,21 százalékos, az SP 500-as mutató pedig 0,07 százalékos pluszban, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,03 százalékos mínuszban indította a kereskedést. A határidős indexek erős veszteségeket jeleztek előre, miután Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke kedden bejelentette, az alsóház hivatalosan elindítja az alkotmányos vádeljáráshoz szükséges vizsgálatot Donald Trump elnök ellen. Ennek hatását azonban ellensúlyozni tudta a Nike amerikai sportszergyártó és a dohányipari vállalatok árfolyamának megugrása. A hangulatot rontotta az is, hogy Trump elnök lehűtötte az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat övező derűlátást, amikor az ENSZ Közgyűlésében kedden elmondott beszédében ismét bírálta Kína kereskedelempolitikáját, és közölte, nem fogadna el egy "rossz megállapodást". A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken rossz a hangulat. Szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,42 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,99 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,31 százalékos mínuszban állt. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0987 dollárt adtak, 0,33 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,42 százalékkal drágult a dollár, 107,50 jenen forgott. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára zuhan. A befektetők a kereslet csökkenésétől tartanak, ráadásul az amerikai nyersolajtartalékok emelkedni kezdtek. A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,46 százalékos mínuszban, 61,55 dolláron, a WTI pedig 2,41 százalékos veszteségben, 55,91 dolláron forgott. A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,33 százalékkal, 1535,05 dollárra esett. Kedden veszteségben zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,53 százalékkal, 26 807,77 pontra, az SP 500-as mutató 0,84 százalékkal, 2966,81 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,46 százalékkal, 7993,63 pontra süllyedt.