Tüntetők csaptak össze a rendőrökkel a kijevi parlament előtt - FRISSÍTETT (új: megállapodtak)
Kijev, 2018. június 19., kedd (MTI) - Összecsapott a rendőrökkel, áttörte a kordont, és egészen a parlament főbejáratáig nyomult kedden Kijevben a jórészt az egykori szovjet hadsereg afganisztáni veteránjaiból és bányászokból álló tüntető tömeg, amelynek résztvevői szociális juttatásaik emeléséért vonultak a törvényhozás épülete elé.
Kora délután az Interfax Ukrajina hírügynökség azt jelentette,
hogy Irina Herascsenko parlamenti alelnök egyezségre jutott a
tüntetők tárgyalóküldöttségével, és ezután a demonstrálók tömege
elkezdett feloszlani.
Helyszíni jelentésekben a demonstrálók számát délelőtt több
ezerre becsülték, a rendőrség szerint mintegy másfél ezren voltak.
Az összetűzésben a tüntetők állítólag botokkal és könnygázspray-vel
támadtak a rendfenntartókra. Andrij Kiscsenko kijevi rendőrfőnök a
112 Ukrajina hírtelevízió adásában azt mondta, hogy három rendőr
sérült meg könnyebben, egy közülük könnygáztól, Megerősítette, hogy
egy tüntetőt vettek őrizetbe, aki ittas állapotban volt.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál még korábban arról számolt be,
hogy a rendfenntartók sorfalakba rendeződtek a parlament épülete és
a tüntetők között. A főbejáratot lezárták, sem ki, sem be nem
engednek senkit. A hatóságok közlése szerint mintegy ötszáz
rendfenntartót vezényeltek a helyszínre.
Az afganisztáni veteránok a hírek szerint azt követelik, hogy
ugyanolyan juttatásokban részesüljenek, mint a Donyec-medencei
fegyveres konfliktus veteránjai. A bányászok úgyszintén szociális
juttatásaik emelését, továbbá a bányászati szektor állami
támogatásának növelését követelik. Az UNIAN ukrán hírügynökség
jelentése szerint a demonstráción az 1986-os csernobili nukleáris
baleset áldozatai is részt vettek, létszámuk viszont a másik két
csoporthoz képest elhanyagolható volt.
Irina Herscsenko az Interfax Ukrajina jelentése szerint
elmondta: abban állapodtak meg a tüntetők képviselőivel, hogy a
parlament illetékes bizottsága már szerdán megvitatja a demonstrálók
követeléseit. Ezen túlmenően pénteken a kormányhoz intézett kérdések
órájában a kabinet tagjainak is tolmácsolják a tüntetők
követeléseit, továbbá felszólítják az illetékes tárcák vezetőit,
hogy üljenek le tárgyalni az érintett szervezetek képviselőivel. A
megállapodás tényét a tüntetők egyik képviselője is megerősítette a
hírügynökségnek.