Üdvözli az ukrán-magyar viszony javulását az UMDSZ, de aggódik bizonyos fejlemények miatt

    Ungvár, 2016. december 12., hétfő (MTI) - Nyilatkozatban üdvözölte a nemrég lezajlott ukrán-magyar kormányfői találkozót az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), amely egyúttal aggodalmát fejezte ki az utóbbi időben Ukrajnában tapasztalható kisebbségellenes megnyilvánulások miatt, és köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a Kárpátaljának nyújtott gazdaságfejlesztési támogatásért.
hirdetés
    Az UMDSZ döntéshozó testületeként működő Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács (UMNT) hétvégi beregszászi ülésén elfogadott, az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatában a szervezet "örömmel üdvözli Ukrajna és Magyarország kormányfőinek csúcstalálkozóját", és reményét fejezi ki, hogy a miniszterelnökök megbeszélésének eredményeként a két ország nem csupán politikailag és gazdaságilag került közelebb egymáshoz, hanem az pozitív hatással lesz az ukrán és a magyar nemzetiségi közösségek mindennapjaira is. "Hisszük, hogy több más mellett a kormányfői párbeszéd közelebb visz azoknak a súlyos problémáknak a megoldásához, amelyekkel a kárpátaljai magyarságnak kell a mindennapokban szembesülnie" - áll a nyilatkozatban.

    Az UMDSZ dokumentuma negatív példaként említi, hogy a megvalósításában elszabotált nyelvtörvényt bizonyos ukrajnai politikai körök az alkotmánybíróság útján szeretnék teljesen megsemmisíteni, ahelyett, hogy biztosítanák azokat a jogokat, amelyeket az Ukrajna által is ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája biztosít számunkra. Hasonlóan felháborítja a magyar szervezetet - olvasható a nyilatkozatban -, hogy megítélése szerint a kárpátaljai magyarok elemi jogait sértené hatályba lépése esetén az oktatásról szóló törvénytervezet, amelynek legsúlyosabb következménye "a nemzetiségi oktatási rendszer kivégzése lenne".

    Aggodalomra ad okot az UMDSZ szerint, hogy az ukrán nyelvű központi és kárpátaljai sajtóorgánumokban ismét megszaporodtak a magyarellenes kirohanások, amelyekben minden alap nélkül államellenes tevékenységgel vádolják a magyar közösséget, s ezek a kirohanások mind gyakrabban vezetnek a magyarságot sértő cselekedetekhez. A magyar szervezetet és a kárpátaljai magyarságot - emlékeztet a nyilatkozat - nyugtalanítja a tervezett ukrajnai közigazgatási reform is, amely "a jelek szerint nem kívánja figyelembe venni a nemzetiségi közösségek elemi érdekeit".

    "Az UMDSZ ugyanakkor hálával és köszönettel gondol arra a gondoskodó figyelemre, amelyben Magyarország kormánya részesíti a kárpátaljai magyarságot" - mutat rá a dokumentum, külön kiemelve: az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Program nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a kárpátaljai magyar közösség "az anyagiak, és ennek révén a szellemiek terén is szilárdabb talajon álljon". Bizakodásra ad okot - áll egyebek mellett a nyilatkozatban -, hogy a legmagasabb szinteken hangzott el: a mostani figyelem és támogatás a jövőben csak növekedni fog.

    "Az UMDSZ akárcsak ez idáig, ezek után is hasznos partnere kíván lenni minden olyan kezdeményezésnek - szülessen az bármilyen oldalon -, amely jó ügyet szolgál, a nemzetiségek közötti béke megőrzését célozza, erősíti a kárpátaljai magyarság jogait, megteremti a helyben maradás és ez által a megmaradás feltételeit" - zárta nyilatkozatát a kárpátaljai magyar szervezet.