Új irodaházat épít Budapesten a CPI Hungary

    Budapest, 2018. június 19., kedd (MTI) - Új irodaházat épít a fővárosi Váci úton a CPI Hungary, a beruházási költség meghaladja a 6 milliárd forintot, amit saját forrásból finanszíroz a társaság - mondta Gereben Mátyás, a CPI Property Group magyarországi leányvállalatainak vezetője az MTI-nek a keddi alapkőletétel után.
hirdetés
    A 16 ezer négyzetméter bérbe adható területű épületet a tervek szerint 2019 őszén adják át. Egyik különlegessége a környezettudatos, intelligens épületfelügyeleti rendszer, a beépített technológiák azonnali visszajelzést adnak a bérlőknek például az áramfogyasztásról vagy a megtakarított energia mértékéről - ismertette.

    A beruházó CPI várakozásai szerint az átadástól számított 12 hónapon belül a bérbeadottság eléri majd a 90 százalékot.

    Az új épülettel csaknem 35 ezer négyzetméteresre bővül a már meglévő, Balance Office Parknak elnevezett irodakomplexum. A már ott álló 19 ezer négyzetméternyi épületet korábban két ütemben, összesen több mint 1,5 milliárd forintos költséggel alakíttatta át és korszerűsíttette a CPI Hungary, a bérbeadottság csaknem 100 százalékos - hangsúlyozta Gereben Mátyás.

    A CPI Hungary a főként hosszú távú ingatlanbefektetésekkel és bérbeadással foglalkozó cseh CPI Property Group tagja. A magyarországi vezető tájékoztatása szerint a magyarországi portfólió 315 ezer négyzetméter alapterületű, mintegy 25 ingatlan van a hazai leányvállalat tulajdonában, irodaházak, kereskedelmi létesítmények, hotelek és logisztikai központok. Ezek összértéke meghaladja a 150 milliárd forintot.

    A CPI Property Groupnak főként Németországban és Kelet-Közép-Európában, 12 országban vannak ingatlanbefektetései, illetve leányvállalatai.