Új szatellit terminállal bővül a barcelonai repülőtér
Madrid, 2018. február 12., hétfő (MTI) - Új szatellit terminállal bővül a barcelonai El Prat repülőtér 2026-ra - jelentette be Ínigo de la Serna spanyol fejlesztési miniszter hétfői sajtótájékoztatóján.
A beruházás szükségességét a folyamatosan növekvő utaslétszámmal
indokolta, miután tavaly 47,3 millió utas fordult meg a katalán
légikikötőben, amelynek maximális kapacitása 55 millió. Erre az évre
a szaktárca további 8,3 százalékos növekedéssel számol.
Az új terminállal elérhető az évi 70 milliós utasforgalmi cél -
tette hozzá.
A tervek szerint a szatellit terminál a jelenlegi T1-es
terminálhoz kapcsolódna egy belső, automatikusan vezérelt
vonatjárattal. 17 kapuval növelné meg a repülőtér kapacitását, és
nemzetközi járatok fogadására szolgálna.
A minisztérium úgy számolt: az új épület 200 millió euróba fog
kerülni, az összeköttetés megteremtésének költsége pedig 255 millió
lesz. A munkálatok 2022-ben indulnak.
Ínigo de la Serna beszámolt arról is, hogy emellett 60 ezer
négyzetméterrel bővítik a gironai repülőteret is, amely mintegy 100
kilométerre észak-keletre található Barcelonától.
A repülőtér közelében megállót létesítenek a nagysebességű
AVE-vonatok számára, így a gironai légikikötő gyorsvasúti
összeköttetésbe kerül Barcelona belvárosával is.
A bejelentett beruházások összköltsége meghaladja az 1,9
milliárd eurót.