Vasárnap mutatják be a Kukac Kata kalandjai című zenés mesejátékot a Turay Ida
    Budapest, 2019. szeptember 27., péntek (MTI) - Vasárnap mutatják be Bozsó József rendezésében a Kukac Kata kalandjai című zenés, táncos mesejátékot Budapesten, a Turay Ida Színházban.
hirdetés
    A humorral átszőtt mesemusical Kukac Katáról szól, aki pillangó szeretne lenni, ezért elindul kalandos útjára az erdőbe, hogy barátai segítségével elérje célját. Elkísérik barátai is - a bolondos sáska, a cirkuszi mackó és a kék béka -, akik jóban-rosszban mellette maradnak. Bozsó József rendező, a Magyar Zenés Színház igazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elmondta, amikor lányai kicsik voltak, nekik mesélte ezt a mesét, így alakult ki egy mesefolyam, amelyet színpadra átírt. Először Veszprémben adták elő a mesejátékot, majd Békéscsabán és most Budapesten láthatja a közönség vasárnap délelőtt. A darab zenéjét Kocsák Tibor írta. Kukac Kata szerepében Szilvási Juditot láthatja a közönség. A színpadon közreműködnek a Sziget Dance TSE gyermek táncosai is - tette hozzá. A rendező elmondta, hogy a darabban elhangzó humoros szövegek és zene a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt szórakoztatja. A történet végére kiderül, hogy barátai segítségével átváltozhat-e kukacból pillangóvá Kukac Kata. A mese mögötti tanulságok a barátság erejéről, a szorgalomról és a kitartásról szólnak.