Vb-2018 - A FIFA elégedett a bíráskodással és a videobíró alkalmazásával
Moszkva, 2018. június 20., szerda (MTI) - A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) "rendkívül elégedett a bíráskodás színvonalával és a videobírós rendszer (VAR) sikeres alkalmazásával".
A FIFA médiaoldalán olvasható állásfoglalás kitér arra is, hogy
a videobíráskodást a futballtársadalom "összességében pozitívan
fogadta és elismeri az ebből adódó előnyöket". Jelzi ugyanakkor,
hogy ezután is lesznek viták, illetve egyes esetek megítélésében
megoszlanak majd a vélemények, ugyanakkor a nemzetközi szövetség
nincs abban a helyzetben, hogy minden egyes kérdéses esetet
kommentáljon.
A FIFA a világbajnokság előtt is hangsúlyozta, hogy az új
rendszer alkalmazásával a botrányoknak szeretné elejét venni, az
egyértelműen téves, mérkőzést befolyásoló ítéletek lehetőségét
igyekszik kizárni.
A szövetség a közleményében jelzi, hogy a bíráskodást és a VAR
működésével kapcsolatos tapasztalatokat a csoportmérkőzések után
összegzi, és akkor nyílik majd lehetőség az újságírók számára arra,
hogy feltegyék a kérdéseiket.