Vita az amerikai belpolitikában egy demokrata képviselő 2001. szeptember 11-ével kapcsolatos megjegyzései miatt

    Washington, 2019. április 14., vasárnap (MTI) - Komoly vita alakult ki az amerikai belpolitikában republikánus és demokrata politikusok között Ilhan Omar demokrata párti képviselőnő megjegyzései miatt a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokkal és amerikai muszlimok helyzetével kapcsolatosan.
hirdetés
    A képviselőházba tavaly ősszel bejutott, szomáliai gyökerű Ilhan Omar márciusban az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR) nevű emberi jogi szervezet rendezvényén a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokkal kapcsolatban - a lángban álló ikertornyok fotója előtt - úgy fogalmazott: "néhány ember csinált valamit". A politikus azt fejtegette, hogy szerinte "a muszlimok másodrendű állampolgárok, és ebből elege van már". Hozzátette: szerinte minden egyes amerikai muszlimnak elege kell, hogy legyen ebből.

    Ezt követően a New York Post című amerikai napilap pénteki címlapján az égő ikertornyok képével jelent meg, mellette a felirattal: "tessék, a valami".

    Felháborodásuknak adtak hangot a képviselőnő kijelentésével kapcsolatban republikánus politikusok. Ronna Romney McDaniel, a Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) elnöke "Amerika-ellenesnek" nevezte a demokrata képviselőnőt. Donald Trump amerikai elnök pedig Twitter-oldalán olyan videofelvételt tett közzé "soha nem felejtünk"-üzenettel, amelyen többször is elhangzik Omar "néhány ember csinált valamit"-kijelentése, felváltva a terrortámadásokról készült videofelvételekkel.

    A minnesotai képviselőnőt védelmükbe vették demokrata párti törvényhozók. A demokrata elnökjelölt-aspiráns Bernie Sanders vermonti és Elizabeth Warren massachusettsi szenátor elítélte Trump Twitter-bejegyzését, azt állítva, hogy az elnök azzal erőszakra buzdított Omar ellen. Nancy Pelosi demokrata párti házelnök szerint Trump a 2001. szeptember 11-i terrortámadások "szent területnek" számító emlékezetét politikai támadásokra használja fel.

    Maga Ilhan Omar Twitter-bejegyzésében közölte, hogy némely kommentár veszélyes felhívás az erőszakra, kivált, hogy halálos fenyegetésekkel kell szembesülnie. A képviselőnőt legalább egyszer halállal fenyegették a hónap során.

    "Az elnök nyilvánvalóan nem viseltetett rosszindulattal, és nyilvánvalóan nem akar erőszakot senki ellen" - mondta vasárnap az ABC televíziónak Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője. Utalva Ilhan Omar korábbi megjegyzéseire is, a szóvivőnő leszögezte ugyanakkor, hogy az elnök mindig válaszolni fog a képviselőnő megjegyzéseire, köztük korábbi antiszemita kommentárjaira is.