WSJ-felmérés: szakértők derűlátóan ítélik meg az amerikai gazdaság kilátásait

    Budapest, 2018. február 11., vasárnap (MTI) - A Wall Street vezető szakértői összességében továbbra is derűlátóan ítélik meg az amerikai gazdaság kilátásait. Szerintük az egyre javuló makrogazdasági adatok alapján a jegybank szerepét betöltő Fed idén 3-4 kamatemelést hajt végre.
hirdetés
    A The Wall Street Journal által megkérdezett elemzők szerint a tőzsdemutatók e heti gyengülése nem veszélyezteti az amerikai gazdasági növekedést. A válaszolók mintegy 60 százaléka szerint ugyanakkor felülértékeltek az amerikai részvények.

    A megkérdezettek szerint idén átlagosan 2,8 százalékkal nő az amerikai GDP a tavalyi utolsó negyedévi 2,5 százalékos éves szintű bővülés után. Idén a gazdaság egyik hajtóereje a decemberben elfogadott amerikai adóreform és annak hatásai lesznek.

    A szakértők arra számítanak továbbá, hogy az év közepére 4 százalék alá csökken a munkanélküliség a január 4,1 százalék után.

    Elemzők szerint a Fed következő, március 21-én záródó kétnapos ülésén a jelenleg érvényes 1,50 százalékos alapkamat emeléséről dönt, majd legközelebb június 13-án emelheti az irányadó kamatot.

    Elemzők szerint az év végén 2,21 százalék lesz az alapkamat, ami alig haladja meg a Fed előrejelzését.