A cseh kormányfőhelyettes részt vesz a kitelepített szudétanémetek közgyűlésén
Prága, 2017. május 24., szerda (MTI) - Pavel Belobrádek cseh kormányfőhelyettes részt vesz június 3-án és 4-én Nürnbergben a második világháború után Csehszlovákiából kitelepített szudétanémetek hagyományos évi közgyűlésén. Ezt maga a politikus közölte szerdán Prágában újságírókkal. A kereszténydemokrata Belobrádek az eddigi legmagasabb rangú cseh politikus, aki részt vesz ezen a rendezvényen.
Bár a kormányfőhelyettes úgy nyilatkozott, hogy jelenlétével
szeretne hozzájárulni a csehek és a szudétanémetek megbékélésének a
megerősítéséhez, bejelentése nem talált egyhangúan pozitív
fogadtatásra Csehországban.
Lubomír Zaorálek szociáldemokrata cseh külügyminiszter azonnal
bejelentette, hogy Belobrádek nem a kormány képviseletében, hanem a
koalíciós Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL)
elnökeként vesz részt a tanácskozáson. Vojtech Filip, az
ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának elnöke élesen
bírálta Belobrádeket. "A döntést provokációnak és a fasizmus cseh
áldozatai megalázásának tartom" - jelentette ki Filip.
Mérsékeltebben, de szintén bírálóan nyilatkozott a
kormányfőhelyettes nürnbergi útjáról a jobboldali Polgári
Demokratikus Párt (ODS) is.
Bernd Posselt, a müncheni központú Szudétanémet Bajtársi
Szövetség (Sudetendeutsche Landsmannschaft, SdL) bátor döntésnek
minősítette Belobrádek bejelentését. "Európában végre lassan
összenő, ami évszázadokon keresztül összetartozott" - reagált a
prágai bejelentésre Posselt, akinek szavait a cseh hírügynökség
idézte. Leszögezte: az SdL élén folytatni kívánja a szervezet
megreformálását.
Szudétanémetnek a két világháború közötti Csehszlovákia nyugati,
valamint észak- és délnyugati vidékein élő német nemzeti kisebbség
tagjait nevezik. A nagyjából 3 milliós népcsoportot a második
világháborút követő hónapokban súlyos atrocitások érték, az etnikai
tisztogatásoknak a becslések szerint több ezer halálos áldozata
volt. Az úgynevezett vad üldözések időszakát a potsdami nagyhatalmi
konferencia által is jóváhagyott szervezett kitelepítés követte. A
csehszlovákiai német kisebbséget így alig másfél év alatt csaknem
teljesen felszámolták.
A népcsoport elűzésének jogi alapját Eduard Benes elnök hírhedt
dekrétumai jelentették. Az elnöki rendeletek alapján a
szudétanémeteket és a magyarokat háborús bűnösnek minősítették,
elvették csehszlovák állampolgárságukat, megfosztották őket
vagyonuktól, és a németeket később ki is telepítették. A kitelepítés
azonban nincs benne a dekrétumokban. A felvidéki magyarság
kitelepítését a háborúban győztes nagyhatalmak 1945 nyarán lezajlott
potsdami konferenciája nem hagyta jóvá. A magyaroktól ezért belső
áttelepítésekkel, szlovák-magyar lakosságcserével és
reszlovakizációval "próbált megszabadulni" az akkori csehszlovák
állam.
A Benes-dekrétumok ügye a szudétanémetek jogfosztása óta komoly
feszültséget okoz a cseh-német, illetve a cseh-bajor kapcsolatokban.
A legfelsőbb politika szintjén ezt az ügyet az 1998-ban aláírt
cseh-német megbékélési nyilatkozat rendezte.
A feszültség azután kezdett enyhülni, hogy 2014 februárjában
Petr Necas akkori cseh kormányfő a bajor tartományi gyűlésben
elmondott beszédében sajnálatát fejezte ki a szudétanémetek
kitelepítése miatt.
A további komoly előrelépést az jelentette, amikor a
Szudétanémet Bajtársi Szövetség 2015-ben közgyűlésén törölte
alapszabályából azt a tételt, hogy a szervezet működésének egyik
célja a szudétanémetektől elkobzott tulajdon visszaszolgáltatására,
illetve az elkobzott tulajdon értéknek megfelelő értékű kárpótlásra
vonatkozó jog érvényesítése. A szudétanémet politikusok beszédeikben
azóta a kongresszusokon a Benes-dekrétumokat sem emlegették, holott
korábban rendszeresen követelték eltörlésüket.