A magzatvíz visszafordíthatja a csontok öregedését
London, 2016. december 21., szerda (MTI) - A magzatvízben lévő őssejtek újjáéleszthetik az öregedő és gyenge csontokat - állítják brit kutatók, akik szerint felfedezésük segíthet genetikai betegséggel született gyerekeken, idős embereken és űrhajósokon is.
A Scientific Reports című folyóiratban közölt vizsgálathoz
terhesség idején végzett szűrések során, valamint közvetlenül a
szülések előtt begyűjtött mintákkal dolgoztak a kutatók - olvasható
a BBC News honlapján.
A londoni Great Ormond Street Hospital és a University College
London együttműködéséből született Gyermekegészségi Intézet
szakemberei súlyos genetikai betegségben, üvegcsontúságban
(osteogenesis imperfecta) szenvedő egerekbe fecskendezték be a
mintákból kinyert őssejteket.
Az emberek esetében nagyjából minden huszonötezredik csecsemő
ezzel a betegséggel, vagyis többszörös csonttöréssel jön a világra.
Azok, akik túlélik, a későbbiekben akár évi 15 csonttörést is
szenvedhetnek, fogaik törékenyek, hallásuk rossz lehet és fejlődési
problémákkal is küzdhetnek.
Az egereken végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy az őssejtek
befecskendezésével az állatok csontjai megerősödtek, és
rugalmasságuk, valamint szerkezetük is javult. A csonttörések száma
80 százalékkal csökkent.
"Rendkívül izgatott vagyok, mivel olyan jelentős áttörésről van
szó, amely akár mindenki életére hatással lehet" - mondta a kutatást
vezető Pascale Guillot. Hozzátette: "már hozzászoktunk, hogy krémet
kenünk az arcunkra bőrünk öregedésének lassítása érdekében, itt
ugyanez történik, csak épp csontvázunk a célpont".
"Úgy vélem, hogy pár éven belül meglesznek a módszereink
csontvázunk öregedésének lassítására, hogy csökkentsük a törések és
egyéb fájdalomforrások számát" - jegyezte meg a szakember, aki
szerint a mostani eredmények az űrhajósok csonttöréseinek
kivédésében is segíthetnek.
A csontok folyamatos átépüléséért a csontfaló sejtek
(osteoclast) és a csontképző sejtek (osteoblastok) a felelősek.
Guillot szerint az üvegcsontúság, a csontritkulás és az
űrutazásokkor bekövetkező csonttörések hátterében a csontképző
sejtek "ellustulása" áll.
Az eredmények szerint a magzatvízből nyert őssejtek növelték a
csontképző sejtek természetes aktivitását, ahelyett, hogy
közvetlenül maguk hoztak volna létre új csontokat.
A humán teszteket két éven belül elkezdhetik. A kutatók végső
célja annak a kiderítése, hogy az őssejtek milyen anyagot engednek
szabadon, amely beindítja a csontképző sejteket.