A növényevőnek tartott dinoszauruszok olykor állatokat is ettek
London, 2017. szeptember 22., péntek (MTI) - A késő kréta korban élt hadrosauridák, más néven kacsacsőrű dinoszauruszok ürülékkövületei (koprolitjai) arra utalnak, hogy a növényevő őslények néha szándékosan állatokat, például kisebb rákokat is fogyasztottak - állapították meg a kutatók.
"A növényevő dinoszauruszoknak sokkal összetettebb étrendjük
volt, mint azt eddig feltételeztük, ebbe az étrendbe bizonyos
állatok, köztük a rákfélék is beletartoztak, ami sokkal inkább a
modern kori növényevő madarakra jellemző étrend" - mondta a
vizsgálatot vezető Karen Chin, a boulderi Colorado Egyetem
munkatársa, hozzátéve, hogy az őslények ürülékfosszíliáinak
ritkasága miatt ez a peszketáriánus, vagyis a növények mellett
halakat és tengeri állatokat is magában foglaló étrend eddig
elkerülhette a tudósok figyelmét.
Az első megkövesedett dinoszauruszmaradványokat az 1850-es
években fedezték fel és néhány fajt azonnal növényevőként könyveltek
el, mivel a fogaik a ma élő növényevő emlősökéhez, például az
orrszarvúkéra hasonlított - írta a BBC News.
A mostani leletek egy Utah állambeli lelőhelyről származnak,
amelyet a késő krétakorban, vagyis a dinoszauruszok uralkodásának
alkonyán élt őslények fosszíliáinak kincsestáraként tartanak számon.
A Kaiparowits-fennsíkról származó ürülékkövületben talált
páncél- és egyéb maradványok tanúsága szerint a hadrosauridák
rákféléket is fogyasztottak, amelyek valószínűleg rothadó fákban
húzták meg magukat.
A kutatók szerint a kacsacsőrű dinoszauruszok kifejezetten
vadásztak a rákokra és rovarokra, amikor a rothadó fákból
csemegéztek, és nem véletlenül nyelték le őket. Az apró állatok
fontos fehérjeforrást jelenthettek a dinoszauruszok számára,
különösen tojásrakás idején.
A vizsgált ürülékminták 75 millió évvel ezelőttről származnak,
amikor a hadrosauridák nagy számban éltek a mai Utah állam déli
részén. A csont- és fogmaradványok alapján a kutatók arra jutottak,
hogy az állatok a szárazföldön töltötték idejük nagy részét,
páfrányokat és tűlevelű fákat csemegézve, de közel maradtak a
édesvizekhez.
A Scientific Reports című folyóiratban közölt tanulmány szerint
könnyen lehet, hogy az eddig növényevőnek hitt többi dinoszauruszról
is kiderül, hogy valójában mindenevő volt.