NAV: még egy hetük maradt a bejelentésre a székhelyszolgáltatást igénybevevő cégeknek
Budapest, 2017. szeptember 22., péntek (MTI) - Egy hetük maradt a bejelentésre azoknak a vállalkozásoknak és egyéni vállalkozóknak, amelyek már tavaly vagy azelőtt székhelyszolgáltatást vettek igénybe, és ez az idén sem változott: a székhelyszolgáltató adatairól szeptember 29-ig kell bejelentést tenniük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
A NAV közleménye emlékeztet: üzleti vállalkozás alapításának,
működtetésének egyik alapfeltétele, hogy az adózónak legyen
székhelye, ahol az iratait átveszi és őrzi. A cégnek ezen a helyen
elérhetőnek kell lennie ügyfelei és a hatóságok számára. Vannak
adózók, amelyek erre székhelyszolgáltatást vesznek igénybe. A
székhelyszolgáltatás üzleti tevékenység, adószám birtokában
végezhető.
Az említett határidő az olyan tavaly vagy korábban kötött
szerződésekre vonatkozik, amelyekben a székhelyszolgáltató nem
változott. A 2017. január 1-jétől bejelentett
székhelyszolgáltatással kapcsolatban, ha megváltoztak az adatok, a
bejelentést 15 napon belül kell megtenni - olvasható a NAV
közleményében.