A Telenor startup cégeket támogat mentori képzési programjában
Budapest, 2016. szeptember 27., kedd (MTI) - A Telenor kiválasztotta azt az öt startup céget, amelyet egyenként 150 millió forinttal támogat a mentori képzési programjában - közölte a Telenor Magyarország az MTI-vel.
A mobilszolgáltató cég júniusban hirdette meg a fejlődés korai
szakaszában járó digitális startupoknak az Accelerate elnevezésű
programját. A felhívásra az előzetes várakozásokat felülmúlva több
mint 140 vállalkozás jelentkezett, közülük választották ki azt az öt
csapatot, amely a Telenor ügyfélbázisának és infrastruktúrájának
segítségével indulhat el a nemzetközi növekedés útján.
A programhoz csatlakozó startupok egyebek közt tesztelési és
marketinglehetőségeket kapnak a Telenor-csoport 200 millió ügyfele
és 1 millió nagyvállalati partnere körében. A 3 hónapos felkészítő
program végén a csapatok kockázati tőkebefektetők és a Telenor mint
befektető számára bemutathatják terméküket további anyagi támogatás,
illetve a hazai és nemzetközi piacra való belépés reményében.
A kiválasztott projektek között található a Moow kerékpár
kormányára szerelhető markolat, amely Bluetooth-kapcsolat révén
értesíteni tudja a tulajdonost, valamint hang- és fényjelzést
bocsájt ki, ha a kerékpárt valaki megpróbálja ellopni.
A Tickething, egy online piactér, amelyen koncertekre, színházi
előadásokra és egyéb eseményekre szóló, feleslegessé vált jegyek
cserélhetnek gazdát.
Az eSports Horizon egy olyan online szolgáltatás, amely amatőr
játékosokból farag profikat, elismert eSportolók, oktatóvideók és
személyre szabott tanácsok segítségével.
A KODA egy zeneoktatásra létrehozott digitális platform, amely a
Kodály-módszert és annak tapasztalatait kívánja széles felhasználói
körhöz eljuttatni korszerű digitális eszközökön.
A Zyntern a vállalati gyakornokok toborzását segítő online
felület.