Az összeomlás veszélye fenyegeti az isztambuli Topkapi palota egyes részeit
Ankara, 2016. szeptember 27., kedd (MTI) - Az összeomlás veszélye fenyegeti az isztambuli Topkapi palota egyes részeit a falakban keletkezett rések miatt - írta a Hürriyet című török napilap.
Az épületegyüttes Hódító Mehmed szultánról elnevezett
pavilonját, amely korábban a palotamúzeum kincseit mutatta be,
biztonsági okokból már július 13-án bezárták. Az épület pincefalain
a hajszálrepedések mögött akkora méretű réseket fedeztek fel a
szakemberek, hogy egy emberi kar átférne rajtuk. A kincstár
felbecsülhetetlen értékű tárgyai, egyebek között a 86 karátos, körte
alakú "Kanálkészítő gyémántja", biztonságos raktárhelyiségekbe
kerültek át.
A szakértői jelentés szerint - más hatások mellett - az utóbbi
években a Márvány-tenger mélyéből induló földrengések nyomán a
pavilon az összeomlás szélére került. A hatóságok szerint az épület
jelenlegi állapotában még egy 5-ös erősségű földrengést sem vészelne
át.
A kulturális és idegenforgalmi minisztérium sürgős beavatkozást
rendelt el. A felújítás költségei elérhetik a 10 millió török lírát
(1 milliárd forint).