Illegális bevándorlás - A magyarországi menekültügyi helyzetről tett közzé jelentést az Amnesty International
London, 2016. szeptember 27., kedd (MTI) - A magyarországi menekültügyi helyzetről tett közzé jelentést kedden Londonban az Amnesty International (AI).
A nemzetközi emberi jogi szervezet 30 oldalas jelentése szerint
az AI szakértői augusztus elején Magyarországon, Szerbiában és
Ausztriában vizsgálódtak, 143 embert hallgattak meg, köztük 129
menekültet és migránst - gyermekeket, nőket és férfiakat egyaránt -,
valamint menedékjogi illetékeseket, rendőröket és nem kormányzati
szervezetek aktivistáit.
Az ennek alapján összeállított jelentés szerint több ezer
menekülttel - köztük kísérő nélküli gyermekekkel - szemben
alkalmaznak durva erőszakot, törvénysértő visszatoloncolást és
ugyancsak törvénysértő fogva tartást a magyar hatóságok, és az egész
rendszer leplezetlenül úgy lett kialakítva, hogy elrettentse a
menekülőket.
Az Amnesty International közölte: vizsgálata során
megállapította, hogy menedékkérők százai kényszerülnek több havi
veszteglésre lealacsonyító körülmények közepette. Akiknek sikerül
bejutniuk Magyarországra, azok közül is sokat "visszalökdösnek"
Szerbiába, vagy őrzött befogadó központokban tartják fogva őket
törvénysértő módon.
John Dalhuisen, az AI európai kutatási programjának igazgatója a
jelentésben úgy fogalmaz, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "a
jogállamiságot a félelem uralmával váltotta fel". A menekültek és a
migránsok Magyarországra történő bejutását szándékosan akadályozó
lépéseihez egy még ennél is nyugtalanítóbb jelenség járul: a bevett
gyakorlattá vált támadások a menekültek és migránsok ellen, és azok
ellen a nemzetközi biztosítékok ellen, amelyeket a védelmükre
alakítottak ki - áll az Amnesty International keddi jelentésében.
"A rettenetes bánásmód és az útvesztőszerű menedékjogi eljárási
gyakorlat olyan cinikus trükk, amelynek célja a menedékkérők
elrettentése az egyre inkább militarizált (magyar) határoktól. A
mérgező hatású népszavazási kampányt lázas hangvételű, szintén
mérgező menekültellenes retorika kíséri" - fogalmaz az emberi jogi
szervezet.
Az AI szerint az általa meghallgatott emberek beszámolóiból az
derül ki, hogy megdöbbentő körülmények várják azokat, akik
megpróbálnak bejutni Magyarországra és átutazni az országon.
A jelentés szerint az Amnesty International szakértőinek
látogatása idején a magyar-szerb határövezetben hatszáznál többen
tartózkodtak hevenyészett táborokban, sokan már hónapok óta.
Akiket a magyar hatóságok a határövezet magyar oldalán elfognak,
törvényellenesen "visszalökik" Szerbiába, nem vizsgálva azt sem,
hogy szükségük van-e védelemre. Az AI szakértői által
meghallgatottak közük egyesek arról számoltak be, hogy e
visszatoloncolások során a hatóságok indokolatlan mértékű erőszakot
alkalmaznak, menedékkérőket vernek meg, rugdosnak vagy kutyákat
uszítanak rájuk.
Egy kísérő nélküli 17 éves fiú, akit a határtól 10 kilométerre
fogtak el a rendőrök, azt mondta az AI vizsgálóinak, hogy
csoportjának egyik tagját úgy megrúgták, hogy eltört a lábfeje.
A tranzitövezetekben a családjuk nélkül érkező férfiakat gyakran
akár négy hétig is törvénysértő módon fogva tartják, és legtöbbjük
menedékkérelmét azzal vetik vissza, hogy Szerbia, amelyen átutaztak,
biztonságos harmadik országnak számít - áll a jelentésben.
Azokat a menedékkérőket, akik sikeresen átjutnak a
tranzitövezeteken, nyitott vagy zárt szálláskörzetekbe viszik,
amelyek a legalapvetőbb felszereltséget is nélkülözik, alig
nyújtanak egészségügyi ellátást vagy a gyerekek számára oktatási,
aktivitási lehetőségeket.
Az Amnesty International bizonyítékokat talált arra is, hogy
egyes kísérő nélküli gyerekeket felnőtt férfiakkal egy fedél alatt
szállásolnak el. A tolmácsok hiánya és a hosszas, bonyolult
menedékjogi eljárások gyakran áthatolhatatlan akadályt képeznek a
menedékkérelmek elbírálása előtt - áll az AI jelentésében.
A szervezet szerint aktivistáit többszöri kérésük ellenére sem
engedték be a kiskunhalasi őrzött befogadó központba. Az AI azonban
meginterjúvolt több egykori fogva tartottat, akik tettlegességről
számoltak be, és arról, hogy a rendőrök és a biztonsági őrök
erőszakkal fenyegették őket. Egy palesztin menedékkérő, akit
Kiskunhalason megvertek, azt mondta: a rendőrök és a biztonságiak
tudják, hogy rengeteg a kamera, ezért a menekülteket olyan helyekre
tuszkolják, ahol mindebből semmi nem látszik.
Az AI programigazgatója, John Dalhuisen szerint az
idegengyűlölők és a populisták kezére játszik az a tény, hogy az
európai vezetők nem lépnek fel erőteljesen az EU-jogszabályok
magyarországi megsértésével szemben, és ez súlyos strukturális
fenyegetést jelent a jogállamiságra, az emberi jogok tiszteletben
tartására nézve.