Advent - Betlehemi jászolkiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban
Budapest, 2017. december 15., péntek (MTI) - Az adventi ünnepkörhöz kapcsolódó kézműves alkotásokat mutat be a 24. Betlehemi jászolkiállítás a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.
A csaknem negyedszázada indult rendezvényt idén régi-új
helyszínén, a Vajdahunyadvárban láthatja a közönség - emlékeztetett
a kiállítás eredményhirdetéssel egybekötött pénteki megnyitóján
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.
Elmondása szerint a tárlatra kiírt pályázaton hivatásos és
műkedvelő népművészek, iparművészek, képzőművészek egyaránt
elindultak; a pályázat népszerűségét pedig jól mutatja, hogy a
határon túli résztvevők száma is igen magas volt.
A Betlehemi jászolkiállítás autentikusan adja át az advent
üzenetét: hogy karácsony ünnepén kire is várunk - hívta fel a
figyelmet Szalay-Bobrovniczky Alexandra, hozzátéve: a rendezvény jól
illeszkedik a főváros ünnepi programjaihoz is.
Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ)
elnöke emlékeztetett arra, hogy a gazdaságban egyre gyorsul ugyan a
digitalizáció és a robotizálás, de az embert, az emberi kreativitást
nem lehet helyettesíteni; ezért is fontosak az olyan rendezvények,
mint a Betlehemi jászolkiállítás.
A kiállítást megnyitó Szedlacsek Emília, az Emberi Erőforrások
Minisztériuma Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztályának
vezetője elmondta, hogy a beküldött pályamunkák változatos
technikákkal és különböző alapanyagok felhasználásával készültek. A
kiállított munkák sorában a jászolok mellett láthatók az
adventi-karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó egyéb alkotások is -
számolt be.
A megnyitón köszöntőt mondott László Sándor, a Budapesti
Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Kézműipari Tagozatának alelnöke,
valamint Brückner Ákos Előd ciszterci plébános is.
A kiállításon való részvételre a Magyar Kézművességért
Alapítvány - az IPOSZ-szal, a BKIK Kézműipari Tagozatával, a
Ciszterci Egyházközséggel és a Szaleziánummal együttműködve -
hirdetett nyílt pályázatot, amelyre hazai és határon túli magyar
kézművesek, népművészek, képző- és iparművészek, hivatásos és
műkedvelő alkotók, egyéni pályázók és közösségek egyaránt
jelentkezhettek.
A 24. Betlehemi jászolpályázat eredményhirdetésén a szakmai
zsűri javaslatai alapján díjakat adtak át. Hasonlóan az előző
évekhez, a kiállítás anyagából idén is színes fotóalbum készült.
A tárlat a Mezőgazdasági Múzeumban és Veszprémben, a Szaleziánum
Érsekségi Turisztikai Központban egyaránt 2018. január 7-ig
tekinthető meg.
(FOTÓ)