Amerikai elnökválasztás - Az utolsó felmérések szerint szinte biztos Hillary Clinton győzelme
Washington, 2016. november 8., kedd (MTI) - A hétfő este nyilvánosságra hozott, a keddi választás előtti utolsó felmérés szerint kilencven százalék az esélye annak, hogy Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok következő elnöke.
A felmérést a Reuteres brit hírügynökség és az Ipsos
közvélemény-kutató közösen készítette, és hétfőn, a késő esti
órákban hozta nyilvánosságra, pár órával a szavazás kezdete előtt.
A közvélemény-kutatás eredményei szerint Hillary Clinton 45:42
arányban vezet a közvetlen voksokat (tehát a polgárok közvetlen
szavazatait) illetőn, és az elnökséghez szükséges 270-nél jóval
több, 303 elektor támogatására számíthat. Ezzel szemben Donald Trump
várhatóan csupán 235 elektor bizalmát nyeri el. A republikánus
elnökjelölt esélye - a felmérés szerint - attól függ, hogy hogyan
teljesít majd Floridában, Pennsylvaniában és Michiganben. Ha e három
állam közül kettőben veszít, akkor senki nem veheti el az elnökséget
a demokrata párti Hillary Clintontól.
Hillary Clinton hétfőn, helyi idő szerint éjfélkor még
Észak-Karolinában tartott kisebb kampányrendezvényt, de előtte, még
az esti órákban nagyszabású, koncerttel egybekötött nagygyűlésen
szerepelt a pennsylvaniai Philadelphiában. A rendezvényen jelen volt
és szenvedélyes beszédet mondott Barack Obama elnök, Michelle Obama,
a first lady és természetesen Hillary Clinton. Obama elnök ismét
felhívta a figyelmet arra, hogy Donald Trump már csak a
vérmérséklete miatt sem alkalmas arra, hogy az Egyesült Államok
elnöke legyen. Arra biztatta a jelenlévő, a philadelphiai rendőrség
adatai szerint több mint harmincezer embert, hogy ne azért voksoljon
Clintonra, mert nem akarja Trumpot, hanem azért, mert a demokrata
párti elnökjelölt "kivételes képességű" politikus. "Ő cselekszik
majd, és nem egyszerűen Twitter-üzeneteket küld" - fogalmazott Obama
arra célozva, hogy Donald Trump állandóan Twitteren kommunikál, akár
még éjjel háromkor is.
Michelle Obama szintén szenvedélyesen szólt arról, hogy kedden
az amerikaiak arról dönthetnek, hogy szembeszállnak-e "azokkal, akik
meg akarnak osztani bennünket, és azt akarják, hogy féljünk".
Hillary Clinton azt tartotta fontosnak hangsúlyozni, hogy "mi
úgy döntöttünk, a reményt sugárzó, befogadó és melegszívű Amerikában
hiszünk".
A beszédek után a rock két nagyágyúja, Bruce Springsteen és Jon
Bon Jovi adott koncertet.
Váratlanul félórás szabadtéri koncertet tartott Madonna is New
Yorkban, Manhattan szívében. Az énekesnő Hillary Clinton
támogatására buzdította az egybegyűlteket.
Kérdéseket tett fel híveinek Donald Trump, aki hétfő este New
Hampshire legnagyobb városában, Manchesterben kampányolt. "Azt
akarjátok, hogy a korrupt politikai elit irányítsa Amerikát, vagy
azt akarjátok, hogy ismét az emberek irányítsák az országot?" -
fogalmazott a republikánus jelölt, akit ezúttal nemcsak a lánya,
Ivanka Trump kísért el a rendezvényre, hanem fellépett vele az
amerikai futball egyik sztárja, Tom Brady is. Trump azonban ezúttal
sem állta meg, hogy ne sértegessen valakit. Elizabeth Warren
demokrata párti szenátort vette célba azon élcelődve, hogy a
politikusnő ereiben indián vér is csörgedez.
Helyi idő szerint hétfőn pontban éjfélkor, magyar idő szerint
kedd reggel hat órakor New Hampshire állam három kisvárosában
megnyitották a szavazóhelyiségeket, és elkezdődött a választás.