Argentin miniszter: magyar segítséggel kerülhet a világ nagyjai közé a Buenos Aires-i szépművészeti múzeum
Buenos Aires, 2018. március 27., kedd (MTI) - A Buenos Aires-i Museo Nacional de Bellas Artes (MNBA) épületében nyílt kiállítás helyi idő szerint hétfő este a budapesti Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének legszebb darabjaiból Obras maestras del Renacimiento al Romanticismo (Mesterművek a reneszánsztól a romantikáig) címmel.
"Ez a Magyarországról érkezett tárlat segít felemelkedni az
MNBA-nak a világ nagy múzeumai közé" - méltatta az 58 nemzetközi és
magyar festményből és szoborból álló anyag jelentőségét a kiállítás
megnyitóján az argentin kulturális miniszter.
Alejandro Pablo Avelluto felidézte, hogy az MNBA 1896-os
megalapítása óta jelentős részben adományokból, felajánlásokból
tudott gyarapodni, így is maradtak azonban hiányok a gyűjteményben.
A most nyílt budapesti kiállítás éppen ezeket a hiányokat pótolja
kiválóan július 29-ig - jegyezte meg.
A tárlat nagyszerű lehetőséget nyújt nemcsak a nagyközönség, de
a szakma számára is, hogy találkozhassanak a művészettörténet olyan
nagymestereinek munkáival, akikről eddig csupán olvashattak - emelte
ki Alejandro Pablo Avelluto, hozzátéve, hogy rekordlátogatottságra
számít.
Andrés Duprat, az MNBA igazgatója emlékeztetett: az anyag
bemutatását az tette lehetővé, hogy a Szépművészeti Múzeum épülete
felújításon esik át. A magyar fél ez idő alatt Milánóban, Párizsban
és Madridban mutatott be válogatásokat a gyűjteményből; most pedig -
az egyetlen Európán kívüli állomásként - Buenos Airesben is.
Az Argentínába érkező darabokat a magyar és argentin szakemberek
együtt választották ki, így a két gyűjtemény számos kapcsolódási
pontja is kidomborodik - közölte Andrés Duprat.
A budapesti múzeumot vezető Baán László elárulta, hogy először
nem gondoltak Buenos Aires-i kiállításra, mégis örömmel vették az
argentin partner megkeresését, mert a Szépművészeti így Dél-Amerika
legfontosabb kulturális központjában is bemutatkozhat.
Buenos Aires ráadásul régió legnagyobb magyar közösségének is
otthont ad, "számukra így egy kicsit elhoztuk az óhazát" -
fogalmazott.
Florencia Galesio és Ángel Navarro kurátorok beszámolója szerint
a tárlat hat egységben mutatja be az európai és magyar képzőművészet
15-19. századi történetét: az északi és az olasz reneszánsz, majd az
olasz, a németalföldi és a spanyol barokk szekciók mellett az
argentin közönség korabeli magyar festők munkáival is találkozhat.
Gelényi Csaba, Magyarország argentínai nagykövete az MTI-nek a
helyszínen elmondta: a kiállítással szinte valamennyi jelentős
argentin lap foglalkozik, többen közülük az év legjelentősebbjének
nevezve a Budapestről érkezett tárlatot.