Átadták az M85-ös gyorsforgalmi út Csornát elkerülő szakaszának második ütemét
Csorna, 2017. december 15., péntek (MTI) - Átadták az M85-ös gyorsforgalmi út Csornát elkerülő szakaszának második ütemét pénteken. A 4,6 kilométer hosszú, kétszer két sávos út 13,8 milliárd forint költségvetési forrásból valósult meg. Az átadó ünnepségen részt vett Áder János köztársasági elnök.
Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
közlekedéspolitikáért felelős államtitkára beszédében hangsúlyozta,
hogy a 2010-2020 közötti időszaknak a legnagyobb nyertese a magyar
közút.
Kifejtette: kormány 2014 után elfogadott közlekedési stratégiája
szerint 2022-re valamennyi megyeszékhelyet és megyei jogú várost be
kell kötni a gyorsforgalmi úthálózatba és valamennyi autópályának el
kell érnie az országhatárt. A programban csaknem kilencszáz
kilométer gyorsforgalmi út épül meg 2020-ig, mintegy 2500 milliárd
forintból. Ennek több mint a felét a költségvetés adja.
A program jól halad, mert a projektek csaknem hetven
százalékánál jövő év elejére átadják a munkaterületet és megindul a
munka - jelentette ki.
Felidézte: 2010-ben a megyeszékhelyek és a megyei jogú városok
több, mint fele nem volt elérhető gyorsforgalmi úton, s az
autópályák jelentős része sem ért el az országhatárig. 2010-ben
mintegy 1500 kilométernyi gyorsforgalmi úttal és autópályával
rendelkezett az ország.
Beszélt arról is, hogy Csornára Győrből mintegy 15 perccel
rövidebb idő alatt lehet eljutni egy biztonságos autópályán,
emellett a Csornán eddig átmenő, nyugat-kelet irányú teherforgalom
áttevődik az elkerülőre, így a rábaközi város biztonságos és élhető
lesz, s a környezeti terhelés is csökken.
Kitért rá, hogy az út építése folytatódik, az M85-ös Farádtól
Sopronig tartó szakaszára a vállalkozói szerződéseket már aláírták,
a kivitelezés jövőre kezdődik.
Mindezek mellett 2022 után kapacitásnövelésre van szükség, az
M1-es autópálya kétszer három sávra történő bővítésénél jelenleg az
építési engedélyeket szerzik be, de elkezdik a keresztirányú
autópályák építését is - mondta az államtitkár.
Nagy Róbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.)
vezérigazgatója arról beszélt, hogy a szerződésben rögzített
határidő előtt négy hónappal fejeződött be a munka a Csornát
elkerülő út építésének második szakaszánál, amelynek alapkövét
tavaly májusban tették le.
Részletezte: 4,5 kilométer hosszan kétszer két sávot építettek,
1,6 kilométer hosszan kétszer egy sávot, amellyel biztosított lett
az összeköttetés a 85-ös úttal. Két körforgalmat, három felüljárót,
egy aluljárót és 1,2 kilométer hosszú kerékpárutat építettek.
Utóbbit Jobaháza és Farád között.
Hangsúlyozta, hogy az egyik legkomplexebb megoldásokat
tartalmazó fejlesztés valósult meg.
A vezérigazgató is kitért arra, hogy jövőre kezdődik el az M85
folytatásának építése, valamint az M15-ös út kétszer kétsávosra
bővítése, a fertődi Esterházy-kastélyt elkerülő út építése,
márciusban pedig átadják a 813-as út záró szakaszát.
Gyopáros Alpár, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt
hangoztatta, hogy 2004 és 2010 között több ígéretet is kapott
Csorna, hogy megépül az elkerülő, de a munka csak 2010 után
kezdődött el. Az első ütem alapkövét 2013-ban tették le, s 2015-ben
adták át.
Felidézte, hogy 2010 óta a megyében mintegy nyolcvan kilométer
gyorsforgalmi út épült, s további 120 kilométernyi út építése indul.
A képviselő átadta a Sopronig tartó nyomvonal tervét Barcza
Attilának, a párt soproni országgyűlési képviselő-jelöltjének.
Az átadó végén Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke átadta a
Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért-díjat területfejlesztési
kategóriában Rékasi Győzőnek, a NIF Zrt. projektiroda vezetőjének.
Az M85-ös utat délután négy órakor adják át a forgalomnak
mindkét irányban.