Módosul több kulturális jogszabály
Budapest, 2017. december 15., péntek (MTI) - Módosul az előadó-művészeti, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény - közölte a Kultúráért Felelős Államtitkárság pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint emellett az Országgyűlés által 2016-ban
elfogadott, általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény
2018. január 1-jei hatályba lépésével egyszerűsödik több, a
kulturális ágazat hatáskörébe tartozó hatósági eljárás.
Könyvtári területen a nyilvános könyvtári jegyzék vezetésével
kapcsolatos ügyek ezentúl hatósági eljárásnak minősülnek, valamint
egyszerűsödik a felkerülés a jegyzékre és a törlés rendje is.
Kormányrendelet rögzíti 2018. január 1-jétől a muzeális intézmények
működési engedélyének kiadásával, módosításával, visszavonásával
kapcsolatos kérdéseket, valamint a muzeális intézményekben őrzött
kulturális javak kölcsönzési díjáról és a kijelölési eljárásról
szóló szabályokat.
Kormányrendelet szabályozza január 1-jétől a kulturális
szakemberek szakmai továbbképzéseinek nyilvántartásba vételét is. A
folyamat egyszerűbbé vált: a korábbi rendelet szerinti akkreditálás
helyett az eljárás középpontjába a nyilvántartásba vétel került. A
továbbképzések megszervezésére vonatkozó szabályokat új miniszteri
rendelet rögzíti.
Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szervezetében működő
Könyvtári Intézet feladatai kiegészülnek a könyvtári
minőségirányítási tevékenység koordinálásával, valamint a Minősített
Könyvtár cím és a Könyvtári Minőségi Díj adományozásának szakmai
előkészítésével. A módosítás megerősíti a nemzeti könyvtár
stratégiaalkotásban betöltött szerepét, valamint vezető szerepét a
képzések terén.
Az államtitkárság közleménye kitér arra is: az előadó-művészeti
szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól
szóló törvény eddigi szabályozása szerint azokat a szervezeteket
lehet nemzeti előadó-művészeti szervezetnek minősíteni, amelynek
foglalkoztatott művészeinek legalább 70 százaléka szakirányú
felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Kiemelt minősítés esetében 60
százalékban határozza meg a törvény ugyanezt a korlátot.
A hatályos jogszabály értelmében 2018. január 1-jétől valamennyi
ilyen szervezetnek teljesítenie kell a törvényi rendelkezéseket. A
feltétel teljesítése alól a bábművészeti szervezetek mentesülnek -
írják.
A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a
közművelődésről szóló törvény módosítása a lakosságszám függvényében
határozza meg a települési önkormányzatok számára a biztosítandó
közművelődési alapszolgáltatások számát. A módosítás pontosítja a
nyilvános könyvtárak alapkövetelményeit és alapfeladatait, az ötezer
fő feletti települések esetén rögzíti a települési könyvtár esetén
minimálisan szükséges nyitva tartási időt. A módosítás a minőségelvű
működés jegyében előírja a nyilvános könyvtárak számára az éves
szakmai munkaterv és beszámoló elkészítését is - áll a közleményben.