Az eddigi legjobb félévet tudja maga mögött a Skoda Auto
Megjegyzés: A 3. bekezdésben az elnevezés helyesen: Octavia
Prága, 2017. július 19., szerda (MTI) - Az eddigi legsikeresebb félévet tudja maga mögött a Skoda Auto cseh autógyár. A német Volkswagen konszernhez tartozó cég a január-júniusi időszakban összesen 585 ezer személygépkocsit adott el, ami éves szinten 15 600 kocsival több és 2,8 százalékos növekedést jelent - olvasható a Skoda Auto szerdán megjelent közleményében.
A havi eladási rekordot június tartja, amikor 105 ezer autót
adtak el, 6,5 százalékkal többet, mint egy éve.
A legnagyobb érdeklődés az Octavi középkategóriás modellek iránt
mutatkozott, ebből 205 300 darabot adtak el. Éves szinten azonban ez
6,5 százalékos csökkenés.
A második helyen a Fabia kiskocsi áll, amelyből 111 100 darabot
vettek meg, ez 6,1 százalékos növekedés.
Az új SUV modellből, a Kodiaqból 27 100 darab kelt el az idei
első hat hónapban. A kocsi iránt hatalmas az érdeklődés, amely
meghaladta várakozásokat - állapította meg Bernard Maier, a Skoda
Auto menedzsmentjének elnöke.
Nyugat-Európában a legerősebb piac Németország, ahol 1,8
százalékkal 88 000-re nőtt az eladott Skoda kocsik száma.
Közép-Európában 109 800 Skoda autó kelt el, ami éves szinten 14
százalékos növekedés.
Csehországban az eladott Skoda autók száma 10,9 százalékkal 51
200-ra emelkedett.
A Skoda Auto tavaly 1,128 millió személyautót adott el. Az
eladások már harmadik éve túlléptek az egymillió darabot.