Tusványos - Folyamatos az erdélyi magyarok elvándorlása, s fokozottan érinti a szórványterületeket
Tusnádfürdő, 2017. július 19., szerda (MTI) - Változó intenzitással és célországokkal, de folyamatos az erdélyi magyarság kivándorlása, s az utóbbi időben fokozottan érinti a szórványterületeket - hangzott el a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai panelbeszélgetésén.
Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezető tanácsadója
elmondta: a Népesedéstudományi Kutatóintézet és intézetük közös
felmérésben vizsgálta a Magyarországra történő áttelepülést. A
Kárpát-medencében az elmúlt száz évben kimutathatóak a migrációs
folyamatok, és ez független a politikai viszonyoktól.
A legutóbbi nagy hullám a 80-as években indult el az anyaország
felé és máig tart változó intenzitással, a kitelepülők száma eléri a
320 ezret a hozzátartozókkal. Fiatalabb, képzettebb áttelepülőkről
lehet beszélni, az orvosok, fogorvosok például 5-10 százalékot
képviselnek - jegyezte meg. Hozzátette: ha ez a folyamat nem indult
volna el, akkor a magyarországi népesség 10 évvel korábban csökkent
volna 10 millió alá. Ha a folyamat megállna, akkor az alapmodellnél
egymillióval kevesebb, 7 millió körül lenne 2060-ra Magyarország
lakossága - mondta Péti Márton.
Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató
Intézet képviseletében kiemelte: 1988 és 1992 között a célállomás
elsősorban Magyarország volt, a zöldhatáron át érkezők jelentős
része ott maradt. Ez a kivándorlási szakasz mintegy 100 ezer embert
érintett.
A következő fázis 1992-től az ezredfordulóig tartott, szintén
100 ezer magyar hagyta el Erdélyt. Egy újabb kivándorlási hullám
volt jellemző Románia uniós csatlakozása után, ez azonban már kisebb
arányban érintette a magyarságot, illetve kevésbé számított
célországnak Magyarország, belépett például Németország, Ausztria,
Hollandia. A magyar állampolgárság sokak számára a migráció során
konvertálható tőkét jelentett - tette hozzá Kiss Tamás.
Népességszámításuk szerint - amelyhez népszámlálási adatokat
vettek alapul - közel 1,4 millió volt 2011-ben az erdélyi magyarság
száma. A legújabb becslésük szerint 2031-re 1 millió 74 ezer lehet
majd a magyar anyanyelvűek száma, de a magyar anyanyelvű népesség
megtartaná arányát. Székelyföldön a demográfiai trendek nem jók, de
kedvezőbbek, mint a romániai átlag - jegyezte meg a szociológus.
Ilyés Ferenc, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája
székelyudvarhelyi képzési központjának igazgatója rámutatott: az
elmúlt 20 évben nem kizárólag munkavállalásról szólt ez a döntés,
hanem életformaváltással is párosult, azaz más életteret
választottak a magyarok. Fontosnak nevezte, hogy az életminőségi
tényezőket helyezzék előtérbe az anyagi szempontokkal szemben, így a
szülőföldön maradás is népszerűbbé válna a fiatalok szemében.
Geréb László, a REGA Egyesület elnöke hozzátette: az erdélyi
elvándorlás az utóbbi években egyre inkább a szórványterületeket
érinti, Székelyföldet kevéssé. Érettségi felkészítőkben részt vevő
diákokat érintő kutatásuk szerint a periféria-területek kiürülésére
a jövőben is számítani kell.