Az eddigi legnagyobb világkupával indul a kajak-kenusok olimpiai ciklusa
Budapest, 2017. április 25., kedd (MTI) - Harminc nap múlva a szegedi Maty-éren minden idők legnagyobb kajak-kenu világkupáját rendezi a hazai szövetség - jelentette be Schmidt Gábor kedden sajtótájékoztatón.
Az MKKSZ elnöke kiemelte, hogy eddig 63 ország jelezte
részvételét. Hozzátette: a szövetség ezzel a versennyel kezdi meg az
újabb négyéves olimpiai ciklust, melyet reményei szerint Tokióban
eredményesen zárnak majd le.
"Tokióba Szegeden keresztül vezet az út" - foglalta össze az
elnök a következő közel négy esztendőt, ugyanis amellett, hogy
jövőre ugyancsak rendeznek majd Szegeden világkupát, 2019-ben az
olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak is a Maty-ér ad otthont.
Hüttner Csaba, a felnőttválogatott szövetségi kapitánya
elmondta, a szegedi világkupán minden számban két magyar egységet
indítanak. Azok, akik a tavalyi moszkvai Európa-bajnokságon, illetve
a riói játékokon indultak - és egységük nem bomlott meg -,
automatikus résztvevői a viadalnak, míg a fennmaradó helyekért a
három hét múlva sorra kerülő rangsoroló versenyen kell megharcolniuk
a többieknek. A kapitány megjegyezte, mindenhol a lehető legerősebb
egységeket szeretné rajthoz állítani. Külön kiemelte a férfi K-4 500
méteres csapat összeállításának jelentőségét, mivel ez a szám is
bekerülhet a tokiói ötkarikás programba.
Schmidt Gábor leszögezte, az Emberi Erőforrások Minisztériumának
(Emmi) köszönhetően az elkövetkezendő olimpiai ciklus is nyugodtnak
ígérkezik, a riói szereplés eredményeképpen a szövetség
változatlanul kiemelt támogatást élvez. Hozzátette, számos
szponzorral is megállapodtak már a folytatásról, így a sportág
jövője stabil lábakon áll, az építkező munkát pedig nyugodtan
folytathatják.
Sárfalvi Péter, az Emmi nemzeti utánpótlás-nevelésért és
sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kiemelte,
továbbra is rendkívül fontos, hogy Magyarország minél több és minél
sikeresebb világversenyt rendezzen. Ennek megfelelően ebben ez évben
már több mint nyolcvan ilyen esemény lesz, míg a jövő évre már több
mint ötven versenyt regisztráltak.
Az eseményen a szövetség 2020. december 31-ig meghosszabbította
együttműködési megállapodását a Gránit Bankkal, amely az elmúlt két
évben is támogatta az MKKSZ munkáját. Hegedűs Éva, a Gránit Bank
elnök-vezérigazgatója megjegyezte, amióta együttműködnek a
szövetséggel, a magyar kajak-kenusok több mint száz aranyérmet, s
ugyanennyi második és harmadik helyet szereztek ifjúsági és felnőtt
nemzetközi viadalokon.
A sajtótájékoztatón átadták a Kolonics-díjat, amelyet a legjobb
utánpótláskorú versenyző kap. A győztes a kajakos Varga Ádám lett,
aki tavaly az ifjúsági világbajnokságon párosban arany-, négyesben
pedig ezüstérmet nyert, míg Brandenburgban a korosztályos maratoni
világbajnokságon egyesben és párosban sem talált legyőzőre.