Az MSZP választmányának egyik tagja indul a párt elnöki posztjáért
Budapest, 2018. április 23., hétfő (MTI) - Megvan az első hivatalos jelentkező az MSZP elnöki posztjára: Bródy Gábor, a párt választmányának tagja hétfőn közleményben tudatta az MTI-vel, elindul a tisztségért.
A szocialista elnökjelölt-aspiráns közölte, bízik abban, hogy
egy karakteresebb, határozottabb, egyértelműbb üzeneteket
megjelenítő, a változás szövetségében továbbgondolkodó,
kormányzóképes, igazi szocialista és szociáldemokrata értékekkel
bíró MSZP-vé alakíthatják át a pártot.
Ez az átalakított MSZP pedig a kormányváltást akarók, az éppen
sorozatosan tüntető civilek, a szavazásoktól távol maradók és az
ellenzék teljesítményével ez idáig elégedetlenek véleményének
megváltoztatásával a többség élére állhat - fejtette ki.
Hozzátette: a demokrácia nem lehet ellenzékben.
Bródy Gábor a közleményben azt írta, szándékát, hogy indul az
elnöki posztért, az MSZP választmányának hétvégi ülésén bejelentette.
A közlemény szerint az 1970-es születésű Bródy Gábor, aki az
MSZP kulturális tagozatának alelnöke is, a középiskola elvégzése
után 1989-ben a Magyar Televízió főállású munkatársa lett, ahol
tizenhárom éven keresztül dolgozott, miközben főiskolán, majd
egyetemen diplomázott, illetve később posztgraduális EU-szakértői
tanulmányokat folytatott.
Bródy Gábor a közigazgatásban is dolgozott mint osztályvezető,
kabinetfőnök, majd 2003-tól kulturális, kommunikációs, lapkiadó,
reklám- és marketingügynökségi vállalkozásoknak volt
társtulajdonosa, vezetője. A Belváros-Lipótváros Önkormányzatának
testületi bizottsági tagja, egy közösségfejlesztő-kulturális
egyesület elnöke.
A sajtóban eddig Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnökének és
Tóth Bertalannak, az MSZP frakcióvezetőjének neve merült fel, hogy
pályáznak a pártelnökségre.
Kunhalmi Ágnes egy tévéműsorban úgy nyilatkozott, elvállalná az
MSZP elnöki posztját, de még nem döntötte el, hogy indul-e a
tisztségért.
Tóth Bertalan egy sajtótájékoztatón kérdésre elmondta, kapott
több felkérést is az elnöki posztra. Azt mondta, csapatban
gondolkodik és az együttműködés, a nyitottság pártján van. Ha az
MSZP úgy jut el a kongresszusig, hogy ez a nyitottság, együttműködés
és csapatszellem lesz az uralkodó és nem a bezárkózás, akkor nem
ugrik el a feladat elől, elindul az MSZP elnökségéért - részletezte.