Az MTA szoros együttműködést akar a Franciaországban élő magyar tudósok klubjával
Párizs, 2016. szeptember 26., hétfő (MTI) - A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szeretné rendszeresen igénybe venni a Franciaországban élő magyar tudósok klubjának segítségét - mondta az MTI-nek hétfőn Párizsban Lovász László, az MTA elnöke a klub alakuló ülése után.
A több mint harminc tagot számláló Science Innovation France
Hongrie (SIFraH) egyesület hétfőn tartotta alapító közgyűlését a
párizsi magyar nagykövetségen.
Lovász László elmondta, hogy egyre több külföldi városban alakul
hasonló magyar tudósklub, amelyek kapacitását megpróbálja kiaknázni
az MTA, többek között bírálatokhoz, tanácsadáshoz vagy
felügyelőbizottsági tagsági felkéréshez. Példaként említette a
brüsszeli, a New York-i és a berlini szervezeteket.
Nagyon örülök, hogy megalakult Párizsban a klub, amelynek első
feladata minél több ember bevonása, hiszen hivatalos nyilvántartás
nem létezik a külföldön élő és dolgozó magyar kutatókról - mondta az
MTA elnöke. Lovász László szerint a klub a helyi magyar diákokat is
támogatni tudja a beilleszkedésben.
Az MTA elnökét fogadta Flavia Schlegel, az ENSZ Nevelésügyi,
Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) természettudományos
főigazgató-helyettese, akivel a 2017 novemberben Jordániában
megrendezendő tudományos világfórumról egyeztettek.
A Tudomány Világfóruma (WSF) szervezőbizottsága pénteken tartja
ülését Brüsszelben Lovász László részvételével. Science for Peace
címmel a jordániai rendezvény legfőbb témája a béke előmozdítása és
fenntartása lesz, amelyhez a tudomány sok szempontból hozzá tud
járulni az MTA elnöke szerint.
"Elébe kell menni azon problémáknak, amelyek előreláthatók, s
meg kell őket vizsgálni" - mondta az MTA elnöke. Álláspontja szerint
a klímaváltozás miatt tartani lehet hatalmas tömegek elindulásától
más lakhelyre, ami például szárazságtűrő termények kifejlesztésével
fékezhető lehetne.
Lovász László hétfő este előadást tartott a matematika és a
szépség kapcsolatáról a Párizsi Magyar Intézetben, kedden pedig
részt vesz a Francia Tudományos Akadémia megalakulásának 350.
évfordulójára rendezett ünnepségen a párizsi Louvre-ban.