Balog: az állami felelősség komoly eredményeit látjuk a köznevelésben
Budapest, 2017. augusztus 27., vasárnap (MTI) - Az állami felelősség komoly eredményeit látjuk a köznevelésben - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Hangsúlyozta: a tankönyvek kiadásának állami kézbe vételével évi
20-30 százalékos árcsökkenést értek el, így vált lehetővé, hogy
szeptember 1-jétől ingyenes az összes tankönyv Magyarországon az
első kilenc évfolyamon.
A miniszter úgy fogalmazott: szabadpiaci árak esetén erre nem
lenne lehetőség, a nagy állami tankönyvellátó rendszer létrehozása
vezetett oda, hogy nem kell fizetni a tankönyvekért. Ez a
háromgyermekes családoknál több mint 40 ezer, a kétgyermekeseknél
több mint 30 ezer forint megtakarítást jelent, ez a családoknál
marad - tette hozzá.
Balog Zoltán elmondta: a kormány azt vállalta, hogy megpróbálja
a családok terheit jelentősen csökkenteni, nem csak a tanév
kezdésekor.
Gyermekétkeztetésre nyáron 6,7 milliárd forintot fordítottak, és
most indul az az időszak, amikor minden második gyerek
térítésmentesen étkezhet az iskolában - közölte.
A miniszter kitért arra, hogy a magyar állam teljes felelősséget
vállal nemcsak a közoktatás fenntartásáért, hanem a működtetéséért
is, nemcsak a tartalmi, hanem a technikai ügyekért is.
Mióta ez a rendszer van, minimálisra csökkentek azok a panaszok,
amelyek hiányról szólnak, hogy a pedagógusok nem kapják meg a
bérüket, hogy hiányzik a taneszköz, hogy nem sikerül kifizetni
számlákat - sorolta. Megjegyezte azt is, előre tudtak lépni azzal
is, hogy a következő évben 100 milliárd forinttal növelik az
iskolafennartó Klebelsberg központok költségvetését, ami nagyobb
biztonságot jelent a pedagógusoknak, a szülőknek és a gyerekeknek.